Scott Mann 2022-ben megjelent Zuhanás című rendezése teljesen új távlatokat és magasságokat nyitott a thriller műfajában.

Merthogy a Zuhanás épp azoknak nem ajánlott, akik tériszonnyal küzdenek. Mann szédítő képi világgal megkomponált filmje az ember egyik legrejtettebb félelmével játszadozik, most pedig az is hivatalossá vált, hogy elkészül a folytatás.

A rendezői széket ezúttal Michael és Peter Spierig párosa foglalhatta el, akik korábban a Fűrész: Újra játékban és az Időhurok produkciókon is dolgoztak. A Capstone Studios még 2023 végén adott zöld utat a Zuhanás 2-nek és a harmadik résznek is, és bár a szinopszis egyelőre nem ismert, az mindenesetre már most tudható, hogy a régi karakterek mellett fokozatosan újak is bemutatásra kerülnek.

A film története szerint két barát felmásznak egy elhagyatott rádiótorony tetejére, ahol egyszerűen ott ragadnak, és ahonnan nincs lefelé vezető út. A szakértő hegymászó tudásukat próbára teszik, miközben kétségbeesetten próbálják túlélni az elemeket, az ellátmány hiányát és a szédítő magasságot.

Mann egyébként íróként vesz részt a munkálatokban, amelynek jelenleg is zajlanak az előkészületei. “Rendkívül izgatottak vagyunk, hogy a franchise második részét is irányíthatjuk, és egy újabb szédítő, szédülést okozó izgalmas utazást hozhatunk létre" - nyilatkozták a Spierig testvérek.

69 Zuhanás  (2022)

thriller

A legjobb barátok, Becky és Hunter egy 2000 láb magas rádiótorony tetején találják magukat, ahonnan életveszélyes út vezet lefelé.