Hiába a woke-mozgalom kritikája, nem kér bocsánatot Ben Stiller a Trópusi vihar miatt

Ben Stiller elutasította, hogy bocsánatot kérjen a Trópusi vihar című vígjáték miatt, miután a film visszatetszést váltott ki a közösségi médiában rasszista felhangok és a fogyatékkal élők sértő ábrázolására hivatkozva.

A Stiller rendezésében készült film egy csapat szerencsétlenül járt színészről szól, akik kénytelenek maguk túlélni, miután eltévednek egy háborús film forgatása közben a vietnami dzsungelben. A 2008-as megjelenését követően vígjáték hatalmas világsikert aratott, mára pedig szinte kultikus darabbá vált.

A filmet azonban azóta egyesek rasszistának nyilvánították, mivel Robert Downey Jr.  Kirk Lazarusa műtéti úton változtatja meg a bőrszínét, mindezt csupán azért, hogy hitelesebb alakítást nyújtson.

Stiller kedden a Twitteren határozottan megvédte a filmet, és ragaszkodott ahhoz, hogy soha nem kér bocsánatot azért, hogy Justin Theroux és ő közösen megcsinálták annak idején. “Ez mindig is egy ellentmondásos film volt, mióta csak bemutattuk. Büszke vagyok rá és a munkára, amit mindenki beletett” - írta Stiller a Twitteren.

“Mindig is az volt a célja, hogy kigúnyolja a színészeket, akik mindent megpróbálnak megtenni, hogy díjakat nyerjenek” - írta a színész egy másik bejegyzésben, amelyben többek között Shaun White amerikai snowboardos botrányára reagált, amiért Jámbor Jacknek öltözött Halloween alkalmából.

A filmben nyújtott alakításáért egyébként Robert Downey Jr. és támadások célkeresztjébe került, amelyhez kapcsolódóan a színész korábban elmondta, hogy ugyan voltak fenntartásai a szereppel kapcsolatban, amelyet végül azért vállalt el, mert úgy érezte, hogy az általa megformált karakter éles kritikát mutat a művészek képmutatásáról.

akció | háborús | kaland | szatíra | vígjáték

SkyShowtime (2023.02.14.)

A délkelet-ázsiai dzsungelben egy hatalmas költségvetésű filmet forgatnak. Háborús filmsztárok sorát foglalkoztatja, azonban a kiadások ára az egekbe szökik, ezért a stúdió... több»