Nem kap folytatást a Zsivány egyes

Hiába  fogynak rekordot jelentő mértékben a jegyek elővételben.

Teljesítsen bárhogy a Star Wars franchise első antológiafilmje, írjanak bármit a kritikusok, semmiképp sem kap folytatást a Zsivány egyes, erősítette meg a Lucasfilm elnöke, Kathleen Kennedy.

A producer a Slashfilm-nek adott interjújában beszélt arról, hogy a stúdió nem tervez második készíteni a produkcióhoz, ugyanis a folytatás már évtizedekkel ezelőtt elkészült Star Wars IV. - Egy új remény címmel.

A film direktora, Gareth Edwards viccesen hozzátette, hogy ha elkészülne a következő rész, azt George Lucasnak kéne rendeznie.

A filmre vasárnap óta kaphatóak elővételben a jegyek. A legnagyobb amerikai mozihálózat, a Fandano oldalát megrohamozták a látogatók, bár ellentétben a tavalyi Star Wars - Az ébredő Erő-vel, az oldal ezúttal nem omlott össze. Ellek ellenére iszonyú tempóban fogynak a jegyek, a Fandago közleménye szerint egy nap alatt idén még nem adtak el olyan mennyiségben belépőket, mint a Zsivány egyes esetében. Sőt, ennél több jegyet csak a már említett hetedik epizódra értékesítettek huszonnégy óra alatt.

Zsivány Egyes – Egy Star Wars történet december 15-én látható a hazai mozikban.