Zsivány Egyes: Egy Star Wars-történet (2016)

Először nem akartam megnézni, de aztán rávettek és nekem nagyon tetszett a film.

Számomra az év egyik legkellemesebb csalódását okozta a film. Igyekeztem távol tartani magam minden, a Zsivány egyeshez kapcsolódó kritikától, hogy minél kisebb legyen a befolyásoltságom az első SW-antológiafilm kapcsán. Ezt sikerült is tartanom, s tegnap végre megnéztem, 3D-ben. Annyit tudtam csak, hogy ennek a filmnek az a célja, hogy megmutassa, miként szerezték meg a lázadók a Halálcsillag tervrajzát, amely aztán Leia hercegnőhöz került. Adódik a kérdés, hogy érdemes-e egy ilyen alapra egy nagyjából 130 perces filmet felépíteni? A válasz pedig: nagyon is, sőt, a Zsivány egyesnek sikerült is! A Star Wars-univerzumban újra visszatértünk egy sötétebb hangulatú, komorabb világba, amely elsősorban a Birodalom visszavágnál volt fontos, s akárcsak az 5. résznél, ennél is nagyon jó volt ez a fajta atmoszféra, amelyet csak erősített az, hogy a filmben szereplő lázadóknak a sorsát már előre lehet sejteni. A sztori tehát jól összerakott, ügyesen igazodik a már felépített univerzumba, s ami a legjobb: helyén kezeli magát, nem akarja megváltani a világot, tisztában van vele, hogy ez spin-off, de ebben a vonatkozásában nagyon jól működik. Számomra a következő fontos elem az volt, hogy az új karakterek, s az őket játszó színészek mennyire tudnak megragadni, s elhitetni azt, hogy ha csak egy film erejéig is, de fontos részt képeznek ebben a világban. Az elején én megijedtem kicsit az új robottól, de szerencsére, ahogy haladt előre a történet, egyre szimpatikusabb lett, s valóban, a végére még vicces is tudott lenni. Felicity Jones szerintem jó választás volt főszereplőnek, én külön örülök, hogy a romantikus szál nem lett túlerőltetve, inkább a lázadó-harcias jellege kapott hangsúlyt. Meg voltam elégedve Diego Luna és Riz Ahmed (Cassian és Bodhi) játékával is, talán egyedül a Chirrut karakterébe adagolt túlzott spiritualizmust emelném ki negatívként, de az ő karaktere is összességében rendben volt. Mellettük pedig a nevesebb színészek (Forest Whitakerre és Mads Mikkelsenre gondolok) elsősorban a karizmájukkal emelték az élményt. Jó volt látni újra Darth Vadert (sajnos már sem Hollósi Frigyes, sem Kránitz Lajos nem él, így új magyar hang kellett) is, még akkor is, ha ebben részben nem ő testesített meg a "főgonoszt". A vizuális effektekben továbbra is nagyon erős a széria, erre továbbra sem lehet panasz, egyedül az lehet egy kis fájó pont, hogy már nem John Williams komponálta a zenét, bár Giacchino jó munkát végzett. A végére pedig egy kis személyes: pont mielőtt beültem a moziba, értesültem arról, hogy Carrie Fischer meghalt, emiatt pedig extrán borsózott a hátam a film végén. Összességében tehát a Star Wars-antológiafilmek egy nagyszerű kezdéssel indítottak, jó karakterekkel, ügyes történetvezetéssel, s ami legjobb: nem elsősorban a nosztalgiafaktorra épített, ahogy az Ébredő Erő, hanem helyén kezelte saját magát. Bebizonyította, hogy nem kellenek jedik, fénykardok (s pláne nem midikloián-számok) ahhoz, hogy ütős SW-filmmel álljanak elő az álomgyárban.

Kicsit féltem a filmtől mikor láttam, hogy ki rendezte, mert Az első két filmjéből alig lehetett valamit látni, mert minden értelmes jelenet tök sötétben játszódik. Szerencsére ezt a hibát most elkerülte. Ettől eltekintve viszont számomra egy tucat sci-fi, bár a jobb tucatból. Persze azt hozzátenném, hogy sosem voltam elvakult rajongó, tehát nem is olyan szemmel néztem. Egy korrektül levezényelt akció sci-fi, ám sajnos hiányzik belőle a lélek és a szív, illetve a rajongás érzet, ami megvolt tavaly a nem hivatalos Egy új remény remake-ben Abrams esetében.

Sok szempontból lehet vizsgálni ezt a spin-off fejezetet, az egyik, hogy mennyire illeszkedik a Star Wars filmekhez (kánonhoz), a másik, hogy önmagában, dramaturgiailag milyen az egész. Ha az első szempontot nézzük, sajnos nem sok dicsérő szót lehet mondani, mert nagyjából a SW jegyek 90% -át mellőzi. Nincs misztikum, nincsenek jedik, alig vannak fénykard-jelenetek (csak egyetlen egy, az is 1-2 perces) és hiányzik a SW klasszikus részeire jellemző pozitív hangulat. Mindezzel szemben a Rogue One sötét hangulatú, negatív érzésekkel teli dráma, mely lehetne egy sima XXI. századi háborús film is, hiszen néhány jelenettől eltekintve alig emlékezteti bármi is a nézőt arra, hogy valójában egy Star Wars filmet néz. Ami pozitívum, az a film végén zajló űrcsata jelenet és a scarifi csata, illetve Darth Vader nagyjelenete a 123. és 127. perc között, amikor a nagyúr a menekülő lázadók után megy. Tehát minden színvonalas dolog a film utolsó 30 percben történik, így a filmnek ez a része 8 pontos, a többi 100 perc viszont annyira gyenge, hogy jó, ha 5 pontot ér. A végső értékelés így nem lehet több 6 pontnál. Ami a szereplőket illeti: Felicity Jones csinos nő, jó színész, de ebből semmi nem derül ki a Rogue One -ban, mert jó, ha 2-3 arcot váltogat. Egyszerűen unalmas és lapos amit csinál. Diego Luna pedig nem való karakteréhez, mert törékeny, alacsony srác, akit a büdös életben nem követnének kommandósok sehova. (Jó, ha 10 méterre el tudna cipelni egy rakétavetőt a bruttó 50 kilójával.) Ami a többieket illeti: csak Riz Ahmed, a lázadókhoz állt birodalmi pilóta az, aki értékelhetőt nyújt és talán Mads Mikkelsen. Mindent egybevéve a Zsivány Egyes, egy kakukktojás a SW filmek sorában és nem csak azért, mert spin-off fejezet, hanem mert egyértelműen a kormor, realisztikus filmeket igénylő Star Wars rajongókat célozza. Mivel én nem ilyen vagyok és szeretem a hagyományos, klasszikus Csillagok háborúja világot, nem nyert meg a film. Nálam csak közepes lett.

Minden Star Wars rajongónak bátran ajánlom mert szórakoztató és háttértörténettel szolgál. Kellemes kis időtöltést nyújt az egész családnak. Azt gondolom, hogy ennél jobban nem tudták volna vissza adni amit kigondolt a készítő.