Bosszúállók: Végtelen háború (2018)

Sztár és szuperhős parádé, de ez sem menthette meg. Szerintem semmi olyat nem mutatott, amit valahol, valamikor már ne láttunk volna.

:::A HOZZÁSZÓLÁS CSELEKMÉNYLEÍRÁST TARTALMAZHAT:::
A Marvel 20008-ban elindította híres-neves és egyben ördögi univerzumát, idén pedig a Végtelen háború képében szépen learatja a babérokat. Ezt nyugodtan érthetjük szó szerint, hiszen a mozi pénztáraknál rekordokat döntöget (jelen sorok írásakor már túl van a 1,5 milliárd dolláros bevételen, és hol van még a megállás?). De mit is tartogat számunkra a Bosszúállók harmadik közös akciója? A tíz éve startolt MCU jelen alkotásával tizenkilenc filmmel, több mint két tucat szuperhőssel, s ami a nézők számára a legfontosabb: többségében nézhető és szórakoztató mozikkal örvendeztette meg a nagyérdeműt. Az univerzumépítés ugyan több alkotóelemből tevődik össze (csak a legfontosabbak: a nagyszerű karakterek, a lenyűgöző látvány, a humor, és persze a következő etapoknak megágyazó stáblista utáni jelenetek), s egyszer csak eljön az a pillanat, amikor az eddig megismert szereplőkkel és történetszálakat egybe kell fonni. Erre végre sor került: az első részben megismert csapat mostanra szépen kibővült, s Vasember, Amerika Kapitány, Fekete Özvegy, Thor és Hulk mellett Fekete Párduc, Pókember, Doctor Strange, Űrlord, Gamora, Drax, Mordály, Groot, Tél Katona, Vízió, Skarlát Boszorkány (huh, már ebbe a felsorolásba is bele lehet fáradni) együttes erővel néz szembe az újabb fenyegetéssel. Ami, pontosabban aki nem is akárki: Thanos, s a hőn áhított Végtelen kövek megszerzése, szám szerint hat darab. A képlet ugyanis végtelenül egyszerű: aki az előbb említett kis „bizsuk” birtokába jut, az ural mindent (de tényleg, MINDENT!) az univerzumban. Azt pedig már mondani sem kell, hogyha a kövek Thanoshoz kerülnek, akkor abból semmi jó nem fog kisülni. Ezt a tervet próbálják meghiúsítani Tony Starkék, s az sem titok, hogy a Bosszúállók történetének eddigi legfontosabb, egyben legnehezebb feladata lesz. A Russo-fivérek keményfába vágták fejszéjüket: rengeteg karaktert kellett mozgatniuk, ügyelvén arra, hogy a lehetőségekhez mérten mindenki elég időt kapjon, és eközben a filmben is minimális legyen az üresjáratok száma. Arra is oda kellett figyelniük, hogy az eddigi Marvel-filmek legfontosabb antagonistáját tegyék le az asztalra, akinek motivációi és a személyisége is komplex. És azt sem hagyhatták figyelmen kívül, hogy bár a franchise a jól adagolt humoráról híres, a Végtelen háborúban bizony fontos karakterektől kell búcsút intenünk, úgyhogy a poénkodások mellett drámaiságnak is kellő teret kellett engedniük. Az összképet elnézve a rendezőpáros szinte az összes feladatát jól teljesítette. Egyrészt jelen alkotás lett az MCU leghosszabb filmje (156 perc), ám a sztori csak nagyon ritka alkalmakkor ül le, valamennyi karakter megkapta a maga játékidejét (természetesen van, aki többet, míg más mevesebbet), a drámai vonal abszolút rendben volt (de azt ne várjuk, hogy a humor száműzve lett, ó, nem!), s ami a legfőbb: végre egy igazi Marvel-nemezist kaptunk Thanos képében. A titánnak hála megjelent a valóban legyőzhetetlennek tűnő főgonosz, aki filmen belül is kapott egy valamire való háttértörténetet, amelynek köszönhetően érthetővé és világossá válnak motivációi is, továbbá a tetteinek és mondandóinak súlya is. Egy ilyen karaktert pedig (és ez tényleg nem vicc) 2008 óta várunk az MCU-ban, aki ráadásként az ördögi terve ellenére sem süllyed az egydimenzióság mocsarába. A látványra ezúttal sem tudunk panaszkodni, legyen az akár a nagy összecsapás Wakandában, akár az űrbéli kalandozások, a vizualitás most is szemkápráztató. A nagy de azonban csak most jön: ez ugyan a harmadik Bosszúállók film, s ugyan a jövőre érkező negyedik epizódnak még nincs hivatalos címe, de ebben a filmben nagyon lehetett érezni, hogy megágyaz a következő (s remélhetőleg még ambiciózusabb) kalandnak, amelyre egy évet kell várni. Jelen film ugyan önmagában rendben van, jól sikerült, de az igazi megítélését 2019 fogja elhozni, amikor a Bosszúállók néggyel lezárul egy korszak. Addig pedig találgathatunk, hogy ki éli túl, kitől búcsúzunk végleg, s azon is, hogy ki(k) tér(nek) vissza.

A pohár félig tele van, vagy félig üres, tartja a mondás. Hogy honnan nézzük, azt mindenkinek a saját vérmérséklete alapján kell eldöntenie. Tökéletesen igaz ez, az Infinity Warra is. Hosszú évek univerzumépítése ebben a filmben csúcsosodott ki, ami nyilvánvalóan hatalmas hypeot generált a film körül. Ami jó hír, hogy egész sok szempontból sikerül ennek meg is felelni. A sok hőst, relatíve kevés helyszínen sikerül úgy csatasorba állítani, hogy csak néha csúszik hiba a gépezetbe. A film egyik legnagyobb gyengeségévé érdekes módon éppen az egyik legerősebb eleme válik. A sok-sok filmen keresztül épített történet, a számtalan eredet- és egyéb megközelítésű story után egy Marvel film már nehezen tud meglepetést okozni. Viszont, amikor ez sikerül neki, a film lezárásában, akkor az valóban nagyot üt, az ott váratlan, bátor és szívbemarkoló. Amíg viszont oda eljutunk, az már nem annyira forradalmi. A látvány fantasztikus, de ezt már megszokhattuk. A zenehasználat, a finomra szabott és nem túl tolakodó humor, valamint a karakterek mozgatása, szerepeltetése, súlyuknak, érdemüknek az egyensúlyoztatása mára a Marvel egyik stílusjegyévé vált, hiba itt sincs. Egy képregény filmet igazán ott lehet lemérni, hogy a hősökkel szemben álló "gonoszt" mennyire sikerül jól megírni, hátterét, jellemét, motivációját mennyire sikerül komplex módon megalkotni. Mert ezen áll, vagy bukik a „jók” szerepe is. A történetük akkor lehet igazán izgalmas és tanulságos, ha a főgonosz érdemes arra, hogy főgonosz legyen, a hősöknek pedig komoly áldozat legyen a legyőzése. Thanos a jobbak közé tartozik, de bennem hagyott némi hiányérzetet. Igyekeztek többdimenzióssá tenni, de ez csak részben sikerült, ahogy csak elemeiben volt igazán nagyívű a film második felére időzített epikus esemény is. Jó volt nézni, de igazán újat ez sem tudott hozni. Nagy várakozással tekintettem Thanos Fekete Rendje elé is. Ők sajnos nem sikerültek túl jól. Ebony Maw kivételével a többiek egydimenziós díszletek lettek csak. A fentiek fényében összességében úgy vélem, nagyon igyekeztek a Russo testvérek, hogy igazán epikus legyen a filmjük, ez többnyire sikerült is nekik, de a műfaji korlátok és (szerintem) magának a zsánernek a lassú kifáradása sem könnyítette meg a dolgukat. Így a 3. Bosszúállók film, bár a Marvel Filmes Univerzumának jobb darabjai közé tartozik, igazi stílus klasszikus nem lett. Viszont kellő munícióval és izgalommal szolgál a folytatáshoz, ami már önmagában nem kis teljesítmény.

Érdemes volt várni erre a filmre. A Marvel szépen építette fel a történetet és végig odafigyeltek a részletekre. Thanos előzménytörténete, hogy mi is a célja az igazából valahol érthető. Az Örült Titán mindössze az egyensúlyt szeretné megteremteni az Universumban, és felszámolni a túlnépesedést. Nekem tetszett hogy a főszereplő hősök "szétváltak" és hogy több szálon futott az esemény. Személy szerint nekem a Galaxis Őrzői illetve Thor jelenetei tetszettek a legjobban. Látványra és hangulatra egyaránt nagyon ott volt főként a rengeteg szuperhős csatasora, maga a küzdelem és Thanos karaktere. (SPOILER: Egyedül azt találtam furcsának hogy a film vége felé Thanosnak lett volna lehetősége megölnie a Titánon a Vasembert, Doctor Stranget, de mégsem tette meg.) Ami nem tetszett: Thor fegyvere szerintem béna lett, egyáltalán nem még csak meg sem közelítette a legendás Mjölnirt. Ezt leszámítva egy ízig vérig Marvel filmet láthatunk csavaros történettel és látványos jelenetekkel. Végig nagyon izgalmas a film. A stúdió elérte a célját és egy igazi mesterművet hozott össze aminek alig várom a folytatását.

Őszintén szólva én annak ellenére, hogy a Marvel univerzumot egyre több szál kötötte egybe és minden kis stáblista utáni jelenet, amelyben csak Thanos megjelent abszolút előrevetítette ezt az epizódot, mégsem láttam azt igazán, hogy ténylegesen tartana valamilyen irányba az egész. Így nem is vártam sokat a Végtelen háborútól, annak ellenére sem, hogy az utóbbi néhány Marvel film kifejezetten jól sikerült. Most azonban azt kell, hogy mondjam, hogy ezzel a filmmel nagyon odatette magát a rendezőpáros, végül is nem kezdett mélyrepülésbe a sorozat, sőt, nagyon is jól megalapozta az új generáció számára az utat.