A galaxis őrzői vol. 2. (2017)

Szerintem jobb volt mint az első része és sokkal több poén volt benne. A történet is tartalmasabb volt és tele volt izgalmakkal, váratlan fordulatokkal. Nekem nagyon tetszett. A kicsi Groot pedig egyenesen imádni való volt, már a film kezdete is parádés volt.

Az első rész körüli óriási hipe-ot egyszerűen nem tudtuk mire vélni, mi ki is hagytuk a mozis vetítést és otthon néztük meg jóval azután, hogy lecsengett a film körüli őrület. Számunkra az első rész csupán a nézhető kategóriába sorolható be, egy-két jó poénnal, s egy-két kellemes karakterrel a középpontban. Ráadásul úgy érezzük, kissé már tele van a padlás a szuperhősös, képregényes figurákkal és történetekkel, így óhatatlanul is kialakult bennünk egy negatív megítélés, ami ezt a zsánert illeti. Aztán jött a második rész, s úgy sodort el magával minket is, hogy csak lestünk. Meg kell hagyni, hogy a Marvel azért nem bízta a véletlenre, Baby Groot megalkotásával valami olyat teremtett, amely kapcsán a siker garantált. Tuti, hogy a stúdió is tisztában volt a karakterben rejlő erővel, és tudatosan építettek rá, amely már a nyitó, táncjelenetben megnyilvánult. Kicsi Grootnál kedvesebb karaktert még nem láttam a képregény univerzumban, s a magam részéről minden egyes jelenetét imádtam. A végén már-már úgy éreztem, hogy kezd kiakadni a cukiságmérce, de ezt egy pillanatig nem bántam. A CGI remeke mellett pedig egy hús-vér cuki szereplőt is kaptunk, Mantis személyében, aki az óriási, fürkésző szemeivel és az ártatlan naivitásával ad egy pár élvezetes percet a közönségnek. S a Drax-szal való bimbózó románcát még nem is említettem, felejthetetlen csajozó szövegekkel emelve az élményt. Amiben pedig az első rész is erős volt, az most is visszaköszön: bitang jó zenéket kapunk, amelyek nagyszerű hangulatot teremtenek az újabb galaxis mentő őrületnek. A történet kapcsán azért nem lehet szó nélkül elmenni a valószínűleg tudatos Csillagok háborúja érzet mellett: hirtelen felbukkanó apa, aki igyekszik kiválasztottnak hitt gyermekét a rossz oldal felé terelni, hogy aztán együtt váltsák meg a világot. Gamora és Nebula személyében pedig még egy kis testvérviszályt is kap a néző. Stallone szerepén pedig még érződött, hogy nem nagyon tudtak mit kezdeni vele, emiatt a jelenléte is amolyan, "jajj, de jó, hogy itt van, de semmi extra" benyomását kelti. Pozitív csalódás volt a Galaxis őrzőinek újabb sztorija (bár azt azért meg kell hagyni, hogy Baby Groot puszta lénye sokat nyomott a latba), de jó ha néha meg tud cáfolódni egy-egy negatív megítélés.

Nekem jobban tetszett a első résznél. Megmondom őszintén az se volt rossz, de én nem éreztem olyan elsöprőnek, mint a többség. Itt jobban működik a humor és a történet is gördülékenyebb. A látvány elsöprő, ahogy az el is várható, remekül aláfestve a 80-as évek zenéjével és szerencsére nem az elcsépelt számokkal. Pici negatívum, hogy a végén kicsit túltolták a drámaiságot és a szentimentalizmust, de egy rendkívül szórakoztató kis popcorn mozi.

Szerintem bitang nagy lett ez a rész is. A zenéket jobban szerettem az első részben viszont állati jó történetet kapott megint. Arról nem is beszélve, hogy állandóan bele lehetett botlani egy-egy poénba.

Őszintén szólva, az első részből alig rémlik valami. Ez a rész biztosan emlékezetesebbre sikerült. A film legnagyobb előnye, hogy piszok látványos. A karakterek kedvelhetőek, különösen Drex és persze Kicsi Groot. Viszont negatívum az első részhez képest, hogy a zene ott jobb volt. A sztori lagymatag, de mielőtt elunnánk magunkat megküldenek egy kisebb-nagyobb poént, ami visszazökkent. A végén ezt a drámaiságot kicsit erőltetettnek éreztem, főleg Mordálytól. A csavar várható volt, nem okozott különösebb meglepetést.