Újabb forgatási fotók érkeztek a filmről, amelyben Nicolas Cage saját magát alakítja

Ilyen szerelésben is ritkán láthatjuk a Nicolas Cage-t, érkezett ugyanis néhány fotó a The Unbearable Weight of Massive Talent munkálatairól, amelyeken a színész egy rózsaszín bőrkabátot visel.

A forgatás jelenleg Horvátországban zajlik, és néhány szemfüles rajongónak sikerült is kiszúrna Cage-t a helyszínen, bár ez viseletnek köszönhetően talán nem is volt túl nehéz feladat, azon viszont talán már kevesen lepődnek meg, hogy a kabát hátán egy Superman embléma látható.

Azoknak, akik nem hallottak volna még róla, eláruljuk, hogy évekkel korábban Tim Burton belevágott egy projektbe, amelyben Nicolas Cage alakította volna Supermant, mindez végül azonban nem valósult meg, sokak megkönnyebbülésére.

Kétségtelen viszont, hogy ma már igazi kuriózumnak számítana egy ilyen szuperhősfilm, amelynek egész biztosan kultusza is lehetne. Egyelőre viszont kérdéses, kapcsolódik-e mindez valami módon a film cselekményéhez, amelyről szintén keveset tudni most még.

A The Unbearable Weight of Massive Talent a tervek szerint 2021. március 19-én debütál majd, Cage mellett pedig  Pedro Pascal, Tiffany Haddish, Jacob Scipio, Sharon Horgan, Paco León és Alessandra Mastronardi is szerepelnek a filmben.