A kémek, hírszerzők, ügynökök világáról leggyakrabban valami akciódús történet jut az eszünkbe, s vélhetően sokak szemében egy James Bond- vagy Ethan Hunt-féle "szuperhős" karakter testesíti meg az "átlagos" ügynököt. (A magam részéről kissé nevetségesnek tartom az efféle "felfújt", látványos történeteket, és megítélésem szerint pl. a Bond-filmek önmagukban véve is a műfaj paródiái, lehetetlennél lehetetlenebb főgonoszok és képtelen kütyük felsorakoztatásával, de ez már más kérdés.) Sokkal kevésbé ismertek azok a munkák, amelyek sem nem izgalmasak, sem nem látványosak, viszont talán hitelesebben mutathatják be, milyen mocskos is (volt) a hírszerzés világa. Ez utóbbiak közé tartozik jelen filmünk is, amely cinikus és kiábrándult képet fest a hidegháborúban egymásnak feszülő két nagyhatalom sötét dolgairól.
A történet egy Moszkvába érkező ötfős amerikai hírszerző egység tagjainak sorsát követi nyomon, bár főként Charles Rone (Patrick O'Neal) életére fókuszál. A kirakós darabjai csupán lassan állnak össze, és "természetesen" csak a film végére derül ki, hogy ki és milyen szándékkal mozgatta a háttérből a szálakat. Addigra azonban egy rettenetesen keserű kép rajzolódik ki a hírszerzők munkájáról, amelyben nyoma sincs semmiféle heroizmusnak, sőt, gyakran még csak az emberiességnek sem. Az "egyszerű" ügynökök csupán sakkbábuk a "fejesek" játszmáiban, bárki feláldozható egy "nagyobb" (bár ez a nagyság éppen hogy megkérdőjeleződik a film végére) cél érdekében, és az is kiderül, hogy senki nem bízhat senkiben, még a saját kollégáiban sem. Olyan kegyetlen világ ez, amely bár a hétköznapi életbe ágyazódik, mégis mintha valamiféle párhuzamos, sötét univerzumot képezne. Rendszeres a másik átverése, megölése, megzsarolása, de nem ismeretlen benne a prostitúció vagy a droghasználat sem. Maga Rone sem lesz ez alól kivétel, ő is prostituálódik mind testi, mind lelki értelemben, habár próbál normális maradni ebben az őrült világban. A film egyaránt romlottnak ábrázolja mindkét nagyhatalom embereit, nincs talán egyetlen olyan szereplő sem, akivel a néző őszintén azonosulni tudna. Ugyanakkor viszont az egyes ügynököknek sincsenek szuperhősökhöz hasonló képességeik, hiányoznak a történetből a világuralomra törő gonoszok, a hétköznapi ésszel elképzelhetetlen kütyük. És ugyanígy hiányzik szinte mindenféle melegség is a történetből (kivételt képeznek Rone helyenként kissé érzelgős nőügyei), hiányzik belőle mindenféle emberség, de hiányzik a fordulatos cselekményszövés is. A szereplők - akik egytől egyig esendő emberek, néha a vadállati szintig kegyetlenek - hétköznapi helyzetekben botladoznak a végzetük felé, unalmasnak mondható mindennapok során folytatnak küzdelmet a túlélésért. Bonyolult hatalmi játszmák zajlanak, amelyek során kíméletlenül feláldozhatóvá válik bárki és bármi, még az alapvető emberi értékek is megkérdőjeleződnek. Mivel a film alapjául szolgáló regény írója, Noel Behn maga is hírszerzőként dolgozott, vélhetően nagyrészt hitelesen - még ha esetleg szándékoltan cinikusan és sötéten is - ábrázolta a hidegháborús kémkedés világát.
A film érdekessége, hogy a főbb szerepekben nálunk talán kevéssé ismert színészeket (Patrick O'Neal, Richard Boone) láthatunk, míg a "mellékszerepekben" (habár ezek sem feltétlenül annyira mellékszerepek) jó néhány "sztár" (Orson Welles, Bibi Andersson, Max von Sydow, Raf Vallone) is felbukkan. A moszkvai jeleneteket zömmel Helsinkiben forgatták, így néha felfedezhet az éles szemű néző egy-egy nem cirill betűs táblát az épületeken, de a város aránylag jól helyettesíti Moszkvát. Ami szerintem a film egyik gyengesége, az a túl hosszú, majdnem két órás játékidő, illetve a nagyon lassú tempó, meglehetősen sok az időrabló jelenet. Arról nem is beszélve, hogy a történet rengeteg szereplőt mozgat, gyakran már szinte követhetetlenül agyonbonyolítva a cselekményt, így a nézőnek nagyon kell figyelnie. Szerencsére készült magyar szinkron a filmhez, ez megkönnyíti a megértést, bár szerintem néhány esetben elhibázták a magyar hangok kiválasztását, pl. Max von Sydow-hoz és az általa alakított figurához - úgy vélem - kevéssé illett Harsányi Gábor hangja. Mindenesetre nem ez John Huston legjobb rendezése, legalábbis számomra, igaz, ebben az is "ludas" lehet, hogy maga a történet sem annyira az izgalmakra alapoz, mint inkább az emberi kapcsolatok és motivációk helyenként túlságosan is részletes ábrázolására. Talán nem meglepő, hogy a film csúfos anyagi bukást hozott össze a saját korában, a nézők valószínűleg nem ilyen komor és gyomorforgató történetekre vágytak egy kémfilm megnézésekor. Mindazonáltal akit érdekelnek az átlagnál jóval pesszimistább és kegyetlenebb kémtörténetek, illetve aki kíváncsi arra, milyen a nem szuperhőskészségekkel bíró ügynökök mocskos világa, az bátran tegyen egy próbát ezzel az alkotással.
56 Levél a Kremlbe (1970)
Az Egyesült Államokból levél érkezik a Kremlbe, mely szerint Kínával szemben a Szovjetuniót fogják támogatni. Ám mindez diplomáciai bonyodalmakhoz vezethet, ezért néhány... több»
Szereplők: Orson Welles, Max von Sydow, Bibi Andersson, George Sanders, John Huston
