Dev Patel szerelemgyerekéről van szó. Jelenti ez azt, hogy Patel nem csak színészként, hanem rendezőként is jegyzi a Majomembert. Amit egyébként Jordan Peele vett istápolásába, mint producer. Az ő kézjegye ugyan nem, Patelé annál inkább érződik ezen ... Több
Egy történet arról, hogy hogyan temeti maga alá, és gázolja halálra az erőszak az emberséget. Egy történet egy férfiról, aki a saját útját keresi, miközben saját végtelen háborúját vívja saját feltámadásáért. A gyerekkori trauma és a felnőttkori visz... Teljes kritika
Az eddigi kedvencem idén. Jó filmekről nem szoktam sokat írni, mert csak azt ismételgetném, mennyire király. Itt is ez a helyzet. Minden maximálisan a helyén van, de a kedvencem a zene és a hangok. Nézzétek meg. Hihetetlen, mit hozott össze Dev Patel első rendezéssel, 33 évesen. Komoly teljesítmény lehet ilyet nyújtani a Hollywoodban, a kapcsolatoktól elkezdve a tehetségen át mindennek szerepe van.
Ez a film tipikus esete – szerintem(!) – a „lehetett volna jó is” kategóriába eső alkotásoknak. A 80-as-90-es évek #bosszúpornóit szépen megidéző, végtelenül egyszerű történet, hihető, kedvelhető, névtelen főhőssel, aki a saját traumáin és csak róla ... Teljes kritika
A Monkey Man egy kicsit túl ambiciózus akciófilm, remek látványvilággal és hangokkal, csak néha elfelejti, milyen történetet akar elmesélni. Dev Patel első rendezése ügyes, John Wick jellegű verekedős dráma, mely indiai köntöse miatt kilép inspiráció... Teljes kritika
Klasszikus bosszúállós történet, csak indiai környezetben. Nekem kicsit hosszú volt a felvezetés, de a második fele már akciódús.
Dev Patel már másodjára okoz nekem kellemes csalódást, megmutatta egy másik oldalát a Gettómilliomos után, és nemcsak mint kiváló színész, hanem rendező is. Hozzáteszem, ez nem az a film, amitől várjuk a csavarokat, a csöpögős romantikát és világmegváltó bölcsességeket, de egy vérben annál inkább gazdag akcióthrillert kapunk. A sztori röviden összefoglalva egy indiai bosszútörténet, ahol körülbelül a felénél megkapjuk a konkrét drámai előzményt is, addig rövid, ismétlődő visszaemlékezésekkel kell beérni. Ettől függetlenül már az elejétől kezdve szimpatizálni tudunk a főhőssel, és nem sokkal később már szurkolunk neki. Kiszámítható a végkifejlet, de itt ne egy gorillamaszkos szuperhőst képzeljünk el, hanem egy hús-vér, sebezhető karaktert, akinek néha szüksége van a puszta öklén kívül segédeszközökre, valamint segítségre is. Még a film előtt azt gondoltam, hogy ez egy Wishről rendelt John Wick indiai verzió lesz, de végül megkaptam tőle azt, amit az összes John Wick-filmtől nem. Tetszett a hindu mondavilág szülte háttértörténet, a helyi vallási ellentétek kibontakozása, a kameramozgások és a színek a fináléban, ez utóbbi vett meg kilóra, annyira hogy megfogom nézni ezt a filmet újra és újra. Nem csak ezért, több minden másért is.