A Stopposok réme

Adott a sorozatgyilkosunk, aki egy elkényeztetett ficsúr, akit elhagyott az anyja, az apja pedig nem foglalkozott vele. És itt álljunk megy egy szóra! Értem én, hogy ez egy 80-as évekbeli film, de szerintem '89-ben ez már igencsak klisének számított. Ha most azon morfondírozol, hogy oké-oké, ettől még lehet, hogy jó egy film, akkor el kell keserítselek. Színészi játék van, nem jó, de legalább rossz. Nem tudom, hogy láttam-e már bármelyik színészt is másik filmben, de az, hogy IMDB-n a színészi gárda 3 tagjáról van csak fent kép, mindent elmond arról, hogy mekkora kvalitású művészekről is van itt szó. Mivel a történet is a színművészek szintjén van, így a film nézése közben kétféle jelenetkor fogják el az embert érzelmek. Az első az, amikor csöcsöket és meztelen csajokat mutatnak, ilyenkor persze kéjes vigyorral arra gondolsz, hogy éljenek a 80-as évek. Illetve akkor, amikor a roncstelepen vannak, és fáj a szíved, hogy az a sok gyönyörű autó ott fog az enyészetté válni. Összefoglalva, a film első fele még egész jó volt, de a másodikat viszont jobb lett volna kihagyni. Minden esetre, ha te is olyan vagy mint én, azaz szereted a 80-as évekbeli filmeket, az indokolatlan (az író itt csak egy üres szófordulattal élt, mivel nincs olyan, hogy indokolatlan csöcs!) csöcsöket, illetve van benned kellő mazochizmus, akkor élvezni fogod ezt a filmet.

Ahhoz, hogy az ember képes legyen élvezni a filmet a következőket kell felfogni: gagyi az egész és nem az az elsődleges célja, hogy félelmetes legyen. Ha ez megvan, élvezhető.

Umberto Enzi egyik legjobb filmje szerintem. Jó betekintést ad egy sorozatgyilkos erőszaktevő elméjébe.