Steve McQueen filmje nem tartozik a könnyen emészthető kategóriába: nyers, szókimondó és markáns társadalomkritika jellemzi. Valószínűleg nagyon meg fogja osztani a nézőket, van, akinek nagyon fog tetszeni, de biztosan lesznek szép számmal olyanok is, akik csalódottak lesznek, mivel az előzetesek nem ilyen filmet ígértek, hanem egy pörgős akció-thrillert. Viszont a Nyughatatlan özvegyek egy lassan csordogáló szociodráma, politikai fennhanggal megfűszerezve, ami elsősorban a #metoo irányzatot lovagolja meg. „Kicsit” sarkítva ugyan, de egy olyan kegyetlen férfias világot mutat be, ahol a nők csak kellékek, áldozatok, eltaposni való lények. Tudom nem túl nézőcsalogató, amiket eddig leírtam, de aki szereti a komoly mondanivalóval rendelkező alkotásokat, az bátran váltson rá jegyet mert nem fog csalódni. Több
Adódik a kérdés: mi történik egy rendezővel az Oscar után? Öt év telt el Steve McQueen 12 év rabszolgasága óta, és a csendet csak “apróbb” dolgok – Kanye West videoklip, tévésorozat-epizód – törték meg. Nyilván nehéz kérdés, mihez is fogjon az ember, főleg akkor, ha a hírnevét megrázó emberi drámákkal alapozta meg. Több
Érezhetően McQueen mozija is igyekszik meglovagolni a metoo mizériát, ám ő az első, aki tudta is, hogy kezelje a mozgalom következményeit. Az ő filmjében ugyanis nagyon is fajsúlyos szerep jut a nőiesség kihangsúlyozásának – annak minden előnyével és hátrányával együtt – mégsem tolja a képünkbe és akarja leszuszakolni a torkunkon az üzenetet az alkotás, sokkal inkább kellékként használja azt ezzel működőképessé téve a történetet. Több
Amellett, hogy az egyik leghatásosabb feminista manifesto, nem feledkezik meg a közegről, amiben fogant, és kritizálja azt az „I Can’t Breathe” Amerikát, ahol a rasszizmus és az abból fakadó erőszak a néplélek legmélyén gyökeredzik. Több
Az Oscar-díjas Steve McQueen új filmje tökéletesen reflektál a #metoo mozgalomra, miközben kritikával illet több aktuálpolitikai kérdést. A Nyughatatlan özvegyek szerencsére mégis sokkal több lett egy politikai kiáltványnál. FÁTRAI KATA KRITIKÁJA. Több
