Nem végezte el a Színiakadémiát, mert későbbi sógora, Palágyi Lajos már tizenhét évesen kivette a tanodából és „A színészt fiam, az élet neveli!" felkiáltással szegedi színházába vitte, ahol hat éven át gyakornokoskodott. Tehetségét 1928-ban válthatta volna fővárosi sikerre, a Nemzeti Színház ösztöndíjasaként, ám első próbái egyikén olyan súlyos balesetet szenvedett, hogy hosszú ideig mozdulatlan kellett kórházban feküdnie, sőt négy évig nem... Több
Nem végezte el a Színiakadémiát, mert későbbi sógora, Palágyi Lajos már tizenhét évesen kivette a tanodából és „A színészt fiam, az élet neveli!" felkiáltással szegedi színházába vitte, ahol hat éven át gyakornokoskodott. Tehetségét 1928-ban válthatta volna fővárosi sikerre, a Nemzeti Színház ösztöndíjasaként, ám első próbái egyikén olyan súlyos balesetet szenvedett, hogy hosszú ideig mozdulatlan kellett kórházban feküdnie, sőt négy évig nem állhatott színpadra sem. Az ambiciózus fiatalember azonban nem adta fel, sérüléséből lelkileg megedződve tért vissza a színjátszáshoz.
Greguss ezt követően pár évig vidéki színházakban dolgozott. Másodszor 1936-ban köszönt rá a szerencse, amikor Jób Dániel a Vígszínházhoz szerződtette. Egy évvel később megkapta első filmfőszerepét is, ám míg a színpadon a legváltozatosabb figurákat formálhatta meg, a vásznon többnyire szélhámosok, „úri betörők", házasságszédelgők és hasonló gazemberek bőrébe bújt.
1948-ban a Modern Színház igazgatója, 1949-ben a Madách tagja lett. Az ötvenes évek közepetől találták meg újra a filmesek, a legtöbbször intrikusnak, „negatív hősnek" szerződtették: török pasának (Gábor diák), korrupt ügyintézőnek (Mese a 12 találatról), de Brazovics szerepét is elnyerte (Az aranyember).
Legemlékezetesebb alakítása a Hannibál tanár úr fasisztája, Muray volt, akit méltán tarthatunk a magyar filmtöténet egyik legellenszenvesebb alakjának.
(erdei1999)
