Joe Dante, a Szörnyecskék rendezője nem kertelt azzal kapcsolatban, hogy szerinte van hasonlóság Gizmo és a Disney+ A mandalóri című sorozatának középpontjában álló Grogu karaktere között.

A rendező a a San Francisco Chronicle-nek adott nemrégiben adott interjújában beszélt arról, hogy szerinte a filmekben Howie Mandel által megszólaltatott kis teremtményéért a mai napig sokan rajonganak. “Azt hiszem, hogy ezeknek a filmeknek a népszerűsége ennek az egy szereplőnek köszönhető, aki lényegében olyan, mint egy kisbaba. Ami persze elvezet a Bébi Yodához, akit teljesen elloptak, és akit csak úgy lemásoltak” - mondta Joe Dante.

Ezzel kapcsolatban még 2021-ben Zach Galligan színész az Entertainment Weekly magazinnak is megszólalt. A filmszéria főszerepét alakító Galligan elmondása szerint számára is feltűnt a hasonlóság, ám ezzel nem különösebben foglalkozott.

“Az emberek összehasonlításokkal, méretarányos rajzokkal és mindennel bombáztak a közösségi médiában, és mindenféle elméletekkel álltak elő arról, hogy volt-e mögötte valamiféle tudatos döntés” - mondta Galligan.

Joe Dante nyilatkozatára egyelőre sem a Disney, sem pedig Jon Favreau nem reagált.

akció | fantasy | kaland | sci-fi

A Birodalom már megbukott, az Első Rend pedig még nem alakult meg. Egy magányos pisztolyhős eközben az ismert galaxis legtávolabbi szegleteiben utazgat. több»