Hoppá, Sylvester Stallone is csatlakozott az Öngyilkos osztag stábjához

A James Gunn rendezésében készülő Öngyilkos osztag már most a DC egyik legnagyobb várományosának számít, és bár a premierre jövő nyárig kell várniuk a rajongóknak, egyre inkább úgy tűnik, hogy a bemutatóra csakugyan érdemes lesz várni.

Az Öngyilkos osztag egyébként is parádés szereposztást ígér, hiszen a produkció fedélzetén ott van Margot Robbie, Idris Elba, Viola Davis, John Cena, Peter Capaldi, Joel Kinnaman, Taika Waititi és Nathan Fillion, a stábhoz pedig hivatalosan is csatlakozott maga Sylvester Stallone is.

Az persze egyelőre nem derült ki, hogy Sly milyen szerepben is lesz majd látható, a színész mindenesetre saját elmondása szerint már látott egy csomó részletet a készülő film anyagából, amelyek igencsak látványosra sikeredtek.

Stallone korábban már szerepelt A galaxis őrzőiben, illetve jelenleg is a Samaritan című filmen dolgozik, amelyben egy amnéziában szenvedő, elfeledett szuperhőst alakít majd. Az Öngyilkos osztag a tervek szerint 2021. augusztusában kerül majd a hazai mozikba, addig viszont remélhetőleg hallunk még a projekt munkálatairól.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Sly Stallone (@officialslystallone) által megosztott bejegyzés