Jason Statham szerint kőkemény és valóságos lesz a Hobbs és Shaw

A Halálos iramban-franchise igen érdekes utat járt be az elmúlt 17 (még kimondani is sok, nem hogy belegondolni) évben, ahogy a Vin Diesel és Paul Walker főszereplésével készült első filmből, amely egy szimpla, utcai, illegális autóversenyzős történetből egy szinte emberfeletti képességekkel rendelkező, bármilyen helyzetben bevethető szuperarcosokat felvonultató történetet csinált.

Jason Statham minden bizonnyal tisztában van ezzel a fejlődési ívvel, és nemrég azt nyilatkozta, hogy a sorozat első spin-offja, az ő és a legjobban kereső hollywoodi színész, Dwayne Johnson főszereplésével készülő Halálos iramban: Hobbs és Shaw majd egy kicsit helyreteszi a dolgokat.

A színész szerint David Leitch rendező egy teljesen más világlátással közelít a produkcióhoz, a humora sokkal sötétebb és földhözragadtabb, mint az előző filmek hangulata, így benne van a pakliban, hogy egy kemény, kicsit realista és b@szottkemény filmet tesz majd le az asztalra. A rendező előző filmjei (John Wick, Atomszőke, Deadpool 2) jó alapot szolgáltatnak erre a következtetésre – és az is igaz, hogy a Halálos Iramban-filmek már ott tartanak, hogy nehéz őket „még olyanabbá” tenni, mint amilyenek.

A kérdés csak az, hogy vajon a rajongók, akik megszokták ezt a teljesen elrugaszkodott, könnyed akcióvígjáték-stílust, nyitottak lesznek-e valamire, ami vissza próbálja húzni a földre a történetet, illetve az, hogy Leitch hogyan tudja kombinálni a kicsit képregényes, laza humort saját stílusával. Vajon nem fogja-e felzabálni egyik a másikat?

Abban viszont nem kételkedhetünk, hogy a két főszereplő precízen és pontosan fogja alakítani mind a két, egymásnak feszülő figurát, és hogy látványos harcokban és kakaskodásokban lesz majd részünk – úgy 2019 júliusa környékén, amikor a kész film a mozikba kerül.