Paul Walker különböző mellékszerepeivel hamar felkeltette a szakma és a közönség figyelmét. Az áttörést a 2001-es Halálos iramban hozta meg számára, és azóta számos sikerprodukcióban láthattuk, sőt producerként is aktív volt.
A közelmúltban olyan filmekben találkozhattunk vele, mint az Hours, amelyért karrierje legjobb kritikáit kapta, illetve a Dél-Afrikában forgatott Pokoli futam, amelynek főproducere is volt.
A Halálos iramban című sorozat olyan sikeresnek bizonyult, hogy hat részt is megért, Walker épp a hetediket forgatta, amikor... TöbbPaul Walker különböző mellékszerepeivel hamar felkeltette a szakma és a közönség figyelmét. Az áttörést a 2001-es Halálos iramban hozta meg számára, és azóta számos sikerprodukcióban láthattuk, sőt producerként is aktív volt.
A közelmúltban olyan filmekben találkozhattunk vele, mint az Hours, amelyért karrierje legjobb kritikáit kapta, illetve a Dél-Afrikában forgatott Pokoli futam, amelynek főproducere is volt.
A Halálos iramban című sorozat olyan sikeresnek bizonyult, hogy hat részt is megért, Walker épp a hetediket forgatta, amikor 2013 novemberében halálos autóbalesetet szenvedett. A nélküle befejezett részt 2015-ben mutatták be.
Walkerrel a Tökéletes bűnözők című bankrablós moziban is találkozhattunk Matt Dillon és Hayden Christensen oldalán; a film a bemutató hétvégéjén kitörő sikert aratott. A színész ugyanakkor feltűnt a Clint Eastwood által rendezett A dicsőség zászlaja című háborús produkcióban és a Kutyahideg című Disney-féle családi kalandfilmben is.
További fontosabb szerepei: Pleasantville, Koponyák és Kéjutazás.
Walker a Reach Out Worldwide nevű non-profit szervezet alapítója is volt, amely közvetlenül természeti katasztrófák után segít helyreállítani az adott régió állapotát. Legutóbb a Haitin és Chilében bekövetkezett földrengések után voltak aktívak.
Big Bang Media
(hp)