A 2. rész után reménykedtem, hogy akár jó dolog is kisülhet ebből a trilógiából. Kíváncsian ültem le a befejező rész elé. Viszont amikor megláttam a korábbi részek szereplőit korabeli kosztümökben parádézni, kicsit elbizonytalanodtam. Valamiért a Monty Python csapat filmjei ugrottak be, ahol jó poén, hogy minden szerepet ugyanazok a komikusok játszanak. Itt egy kicsit kínosnak éreztem. Oké, értem, hogy a főszereplő csaj kontaktusba kerül a boszival, és ezen keresztül átélheti a múlt meghatározó eseményeit, de azért mégis. Ennyire "olcsójános" megoldást azért nem vártam volna a korábbi részek alapján. Az LMBTQ életérzés pedig még szánalmasabban járja át a sztorit. A lelkész lánya leszbikus kalandba keveredik. Szegény szerelmesek a korszellem miatt nem lehetnek egymáséi. Minden rossz dologról a normaszegők tehetnek. Az előítéletek áldozatává válik egy szerencsétlen leányzó, miközben az igazi bűnös köztiszteletben álló, látszólag normakövető, de valójában a velejéig romlott falubeli férfi, a közösség megbecsült tagja. Ez annyira szájbarágós, erőltetetten didaktikus cselekményszál, amitől fizikai fájdalmat éreztem. Miután visszakerültünk 1994-be, ismét déja vu érzésem támadt, méghozzá többszörös. Az áruházas jelenetet már láttam a Stranger Things 3-ban. A vízipisztolyos kreténkedést pedig az Alkonyattól pirkadatig-ban, de ott teljesen a helyén volt. A színészek játékáért kár a szó. Azt tényleg látni kell (de inkább nem). Azt hiszem, túl vagyok életem első egy részes trilógiáján.
A 2. rész után reménykedtem, hogy akár jó dolog is kisülhet ebből a trilógiából. Kíváncsian ültem le a befejező rész elé. Viszont amikor megláttam a korábbi részek szereplőit korabeli kosztümökben parádézni, kicsit elbizonytalanodtam. Valamiért a Monty Python csapat filmjei ugrottak be, ahol jó poén, hogy minden szerepet ugyanazok a komikusok játszanak. Itt egy kicsit kínosnak éreztem. Oké, értem, hogy a főszereplő csaj kontaktusba kerül a boszival, és ezen keresztül átélheti a múlt meghatározó eseményeit, de azért mégis. Ennyire "olcsójános" megoldást azért nem vártam volna a korábbi részek alapján. Az LMBTQ életérzés pedig még szánalmasabban járja át a sztorit. A lelkész lánya leszbikus kalandba keveredik. Szegény szerelmesek a korszellem miatt nem lehetnek egymáséi. Minden rossz dologról a normaszegők tehetnek. Az előítéletek áldozatává válik egy szerencsétlen leányzó, miközben az igazi bűnös köztiszteletben álló, látszólag normakövető, de valójában a velejéig romlott falubeli férfi, a közösség megbecsült tagja. Ez annyira szájbarágós, erőltetetten didaktikus cselekményszál, amitől fizikai fájdalmat éreztem. Miután visszakerültünk 1994-be, ismét déja vu érzésem támadt, méghozzá többszörös. Az áruházas jelenetet már láttam a Stranger Things 3-ban. A vízipisztolyos kreténkedést pedig az Alkonyattól pirkadatig-ban, de ott teljesen a helyén volt. A színészek játékáért kár a szó. Azt tényleg látni kell (de inkább nem). Azt hiszem, túl vagyok életem első egy részes trilógiáján.