Thor és Abraham Lincoln rivalizálásának végére a Nagy Fehér Bálna tesz pontot a tenger szívében. Az Oscar díjas rendező, Ron Howard elénk tárja a Moby Dick eredettörténetét.
A Pixar nagy örömünkre ebben az évben rendhagyó módon két animációs filmmel is megörvendeztetett minket, de sajnos a Dínó tesó csak vizualitásában képes lenyűgözni a nézőt. A nagy visszatérés után a gyerekek és felnőttek számára egyaránt felejthető mesét kreált John Lasseter csapata.
A szem a lélek tükre. Aki képes a szemekben olvasni, az a lélek mélyére lát. Eduardo Sacheri író erre az alapra húzta fel krimiszerű történetét, amelyet először 2009-ben adaptáltak vászonra – a mindent elsöprő siker pedig beindította Hollywood újraforgatási mániáját. Vajon van-e létjogosultsága a világsztárokkal teletűzdelt amerikai remake-nek? Erre a kérdésre keressük a választ!
Az év kémfilmje a kémfilmek évében: Steven Spielberg a hidegháborús időszak egyik legkényesebb témáját a Coen-fivérek kipofozta forgatókönyvvel, nagyszerű szereposztással és kiemelkedő színészi játékkal, szellemesen és szórakoztatóan vitte vászonra.
A finisbe – és az utolsó részhez – érkezett a Fecsegőposzáta és a Totó-körzetek (13+1) szédítőnek a legkevésbé sem nevezhető tánca, ahol a cél a szabadság kivívása. Sose hagyjon el Benneteket az ebbe vetett remény! Hogy a célba vagy abba, hogy ez az utolsó etap? Ezt kinek-kinek a vérmérsékletére bízom!
Egzotikus helyszínek, gyönyörű nők, gyors kocsik, ropogó fegyverek, keményen csattanó öklök… és Bond. James Bond. A 007-es ügynök visszatér egy újabb lehetetlen küldetés erejéig, ezúttal egy egész árnyék szervezet ellen lépve szorítóba, miközben újabb darabka kerül fényre sötétbe burkolódzó múltjából. Daniel Craig Bondja klasszikusabb, mint valaha.
A Libabőr óriási erőfeszítések árán próbál a középszer szintjén felülemelkedni, ami hellyel-közzel sikerül is neki. Ha az elvárásainkat alább adjuk, egy kellemesen szórakoztató, az eredeti könyvsorozatot méltó módon megidéző, könnyed Halloween esti (akár családi) kikapcsolódásnak tökéletesen megfelelő, vérmentesen popcornos horrorparódiára válthatunk jegyet, ami számottevő térélményt 3D-ben ugyan nem nyújt, de a hagyományos vetítésre azért érdemes lehet beülni.
Denis Villeneuve rendező neve jól cseng filmes berkekben, de a nagyközönség számára nem igazán mond semmit; ha a korábbi filmjét, a Hugh Jackman és Jake Gyllenhaal nevével fémjelzett Fogságban című thrillert megemlítjük, a többség talán képbe kerül, s egyet is ért velem abban, hogy a kanadai filmkészítő remekül ért a hangulatteremtéshez. Ha a Fogságbant úgy jellemeznénk, hogy megmutatta, milyen sötét és mély a kút, akkor a Sicario – A bérgyilkos egy mozdulattal a mélybe is ránt minket: ez a film még nyomasztóbb, depresszívebb képet fest a vászonra, mint az önbíráskodás témakörét körbejáró gyermekrablásos thriller, ezúttal a határokon ezer szállal átnyúló mexikói kartellek drogtól, vértől és belsőségtől maszatos, az Államok verőerén matató ujjaival a középpontban.
Gótikus horrorfilmet ilyen várakozás még nem előzött meg, mint ami a Guillermo del Toro rendezte Bíborhegyet kísérte, s bizony A fekete ruhás nő után három hosszú évet kellett várnunk, hogy a zsáner újabb értékelhető darabja lásson napvilágot. A rajongók továbbra is ferde szemmel néznek del Toro-ra, amiért nem a klasszikus H. P. Lovecraft novellát, Az őrület hegyeit ültette át a vászonra, de az az igazság, hogy a Bíborhegy 2006 óta talonban volt. Vajon minőségi csere történt? Alábbi írásunk erre is választ ad! Lépj be a Bíborhegyre, s ne lepődj meg, ha a hely rabságra ítél… s jobblétre szenderít a vörösagyag vendégmarasztaló ölelésében!
Az Everest után újabb, nagyvászonra termett produkció debütál a túlzsúfolt őszi filmkínálatban, amely a térélményt tudatosan használja filmnyelvi kifejezőeszközként, s nem azért, mert az trendi és sokat lehet vele keresni a jegypénztáraknál. A Kötéltánc úgy tud szórakoztató, izgalmas és nagyon látványos lenni, hogy nincs benne világvége vagy Michael Bay-i “transzformált” akcióorgia, de még csak meg sem hal senki.
78 A tenger szívében (2015)