Saját magát alakítja Ashley Judd az Azt mondta című filmben, amely arról szól, hogyan leplezte le a New York Times két riportere Harvey Weinsteint, Hollywood egyik legsikeresebb producerét, aki három évtizeden át zaklatta a nőket. 

Judd az áldozatok egyike volt, öt éve ő is mesélt a riportereknek az őt ért traumákról. A színésznő azt mondta a USA Todaynek: hatalmas megerősítést jelentett számára, hogy végre valaki meghallgatta őt, és tenni akart valamit az ügyben, a sztoriból készült film pedig a következő lépés volt, ezért vállat szerepet benne. „Amikor anyámnak (Naomi Judd countryénekes, a szerk.) elmondtam, mire készülök, azt mondta, ’menj csak, drágám, és kapd el őket’. Később a barátaimtól megtudtam, teljesen le volt nyűgözve a bátorságomtól” – mesélte Judd. A színésznő a bátorság említésével arra célzott, hogy Weinstein vagy lefizette, vagy megfélemlítette áldozatait, ezért tudta harminc éven át zavartalanul folytatni üzelmeit.

Az Azt mondta főszereplői a kétszeres Oscar-jelölt Carey Mulligan és Zoe Kazan (az amerikai film meghatározó személyisége, Elia Kazan unokája), ők alakítják a két oknyomozó riportert.

Az Azt mondta november 17-től látható a hazai mozikban.

 

65 Azt mondta  (2022)

dráma | történelmi

SkyShowtime (2023.07.17.)

A New York Times riporterei, Megan Twohey és Jodi Kantor egy generáció egyik legfontosabb történetét tárják elénk - egy olyan történetet, amely segített elindítani a #MeToo... több»

UIP-Duna