A tavaly decemberben megjelent Kraven, a vadász alighanem lezárta a Sony Marvel "szupergonoszaiból" álló univerzumot, ha pedig lemaradtatok volna róla a mozikban, mától otthonról is bepótolhatjátok a Maxon.

A történet középpontjában Kraven áll, akit Aaron Taylor-Johnson alakít. A J. C. Chandor által rendezett film Kraven apjával való viharos kapcsolatát és a legendás vadásszá válás útját mutatja be. A Sony több koncepciófázis után 2017-ben kezdett bele az önálló film fejlesztésébe, Chandort pedig 2021-ben igazolták le rendezőként.

A narratíva a fiatal Sergei Kravinoffal, későbbi nevén Kravennel kezdődik, aki édesanyja halála és egy oroszlánnal való majdnem halálos találkozás után átél egy átalakulást, ami ahhoz vezet, hogy önbíráskodó vadásszá válik.

A Kraven, a vadász ugyanakkor enyhén szólva sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a 110 millió dollárból készült projekt mindössze 62 millió dollárt keresett a kasszáknál, a hazai pénztáraknál szintén csupán 53 250 jegyet értékesítettek, amelyből 144 618 234 forintnyi bevétel folyt be.

Mindemellett a film a kritikusok körében is elhasalt, a Rotten Tomatoes portálon a szakma 15, a nézők 73 százalékra értékelték, illetve a hazai közönség 64 százalékot adott rá a Mafabon.

A Kraven, a vadász mától tehát elérhető a Maxon, a film mafabos adatlapján található streamingszolgáltató ikonra kattintva közvetlenül is elindíthatjátok a lejátszást, amennyiben rendelkeztek előfizetéssel. 

Kedvcsinálóként nézzétek meg az előzetest, további friss hírekért pedig görgessetek lejjebb!

akció | kaland | sci-fi | thriller

Kraven, a vadász (Aaron Taylor-Johnson) olthatatlan szomjat érez a nagyvadak vadászata iránt, ugyanakkor rendíthetetlen védelmezője az állatvilágnak. A valódi neve Szergej... több»