Bár még a negyedik évadra is várniuk kell a rajongóknak, az Amazon Prime Video viszont már most bejelentette, hogy elkészül a Legyőzhetetlen ötödik évada.

A negyedik évaddal kapcsolatban már tudható, hogy a szinkroncsapathoz csatlakozott Matthew Rhys, a készítők ugyanakkor egyelőre nem árulták el, mely karakternek is kölcsönzi majd a hangját, mindenesetre Robert Kirkman a Variety-nek adott interjújában elhintette, hogy a képregények ikonikus főgonosza, Thragg, végre megjelenik a sorozatban.

"Furcsa lenne, ha Thragg nem jelenne meg. Annyit elárulhatok: a szerepre már megtaláltuk a megfelelő színészt, és egyszerűen elképesztő, amit csinál" - jegyezte meg Kirkman.

A Prime Video adatai szerint a Legyőzhetetlen - 3. évada minden korábbi animációs évadot túlszárnyalt nézettségben, így talán kevésbé is meglepő, hogy már most zöld utat kapott az 5. évad is, mindemellett a sorozat idén megszerezte második Emmy-jelölését is: Steven Yeun, a főhős hangját kölcsönző színész először került be a kiemelkedő karakterhang-alakítás kategóriába.

A sorozat a Rotten Tomatoes portálon 99 százalékos értékelést kapott a kritikusoktól, míg a nézők 91 százalékot adtak rá, illetve a hazai közönség is 77 százalékra értékeli a Mafabon.

A Legyőzhetetlen első három évada tehát már elérhető a Prime Video műsorkínálatában, ne feledjétek, hogy a sorozat mafabos adatlapján található streamingszolgáltató ikonjára kattintva közvetlenül is elindíthatjátok a lejátszást, amennyiben rendelkeztek előfizetéssel.

Kedvcsinálóként csekkoljatok egy előzetest a sorozathoz, további friss hírekért pedig görgessetek lejjebb!

akció | animáció | dráma | fantasy | horror | kaland | sci-fi | thriller

Animációs sorozat egy tiniről, akinek apja a legerősebb szuperhős a világon. több»