Egy általam nagyon kedvelt rendező nagyszerű, de mondhatni elfeledett filmje az Elszakadás, amely a filmtörténelem egyik legviccesebb jelenetével operál.
A filmet Forman már Amerikában készítette, de még az olyan híres művei előtt, mint a Száll a kakukk fészkére vagy a Hair. Az Elszakadásban kicsit még érezhető az útkeresés a rendező részéről, s kicsit magán viseli a Csehszlovákiában készült filmjeinek jellegzetességeit (nagyon furcsa vágások vannak benne például, s először ez a castingos jelenetsor sem tűnt érthetőnek). Témája (kicsit megelőlegezve a Hairt) a hippizmus, de nem akárhogy: azt az időszakot idézi meg, amikor egy családon belül a szülők és a gyerekek minden értelemben (kulturális, szociális, kommunikációs) elszakadtak egymástól, s amikor a generációk nem tudták megérteni egymást, s egyik fél sem tudott azonosulni a másik értékrendjével. A hippik világa megidéződik zenében, öltözködésben, gondolkodásmódban, miközben a szülők megpróbálják a régi értékeiket még valamilyen gyenge próbálkozások által közvetíteni a fiatalok felé. Nem lövök le nagy poént akkor, ha elárulom, hogy ez egy hamvába halt próbálkozás lesz, s ennek a belátása egy remek jelenetben összegződik: a szülők összegyűlnek és közösen, egy füvező vezetésével elszívnak egy spanglit! Az egyik legszórakoztatóbb tíz perc, amit az utóbbi időben láttam! Ráadásul itt még nincs megállás, mert a fű hatása később még éreztetni fogja hatását!
Ennek a filmnek nagyon jó humora van, amely viszont sosem megy át az ízléstelenségbe, de közben pedig óriási drámája van! Valóban nagyszerű film, amely úgy reflektál a hippi korszakra, mint egy amerikai film sem (egyetlen kivétel talán a Szelíd motorosok), s lehet, hogy egy ilyen rálátással csak egy olyan rendező rendelkezhetett, aki bevándorlóként kívülről látta ezt a rendszert. Egy olyan nagyszerű direktor, mint Milos Forman!
