2019.01.24 22:18 HereUR Olvasottság: <100x
0

Kíváncsiságból kezdtem el indiai filmeket nézni. Érdekelt a számomra idegen kultúra és nyelv. Na meg az is, hogy hol tart ez a nagy ország a filmipar terén. Kellemes meglepetés ért, mert nagyon jó filmeket láttam már eddig is, olyannyira, hogy néhányat a 'többször nézhető' kategóriában elmentettem magamnak. Általában a fúziós kategóriába sorolhatók műfajilag. Nagyon szeretik a musical-t, a zenés-táncos fergeteget, a jó humort, a vígjátékot. Persze az akcióban, a misztikumban sem szenvednek hiányt és szeretik a hosszú filmeket (akár 3 órásakat is) . A nyelv általában kevert, angol-hindi. A színészek is teljesen rendben vannak, önfeledten játsszanak és jól szórakoznak, ha kell akkor komolyak és kemények, máskor meg kópésan kikacsintanak és nevetnek önmagukon.

De hogy rátérjek erre a filmre is: Megmondom az őszintét egy habos-babos limonádéra számítottam, amihez éppen akkor nem volt hangulatom. Úgy indítottam el a lejátszást, hogy csak belekukkantok néhány helyen és nem nézem végig az egészet. Aztán beleragadtam a történetbe, nem viszketett az ujjam, hogy ""Ugorgyunk! Egy kőkemény akciófilmbe csöppentem, ennél a filmnél ez a főjellemvonás, a többi műfaji elem is megvan, de szolidabb mértékben. A tisztesség és a becsület harca a bűn és a gonoszság ellen. Bemutatja a (rendőrségi) korrupció néhány formáját, a hatalom embert nyomorító gonoszságát, a tomboló erőszakot.

Két idézet a filmből: "Vir kérdezi az egyik korrupt rendőrtől: - Hányan alszanak most az utcán ebben az országban? -2 millióan. -És hányan aludtak az utcán, amikor először vetted fel ezt az egyenruhát? -200 ezren."

A másik idézet a fő gonosztól van, miután kicsúfolja az igazság, a tisztesség és a becsületesség 'hiábavalóságát, értéktelenségét', a hatalmat magasztalja, a következmények nélküli büntetlenséget. És ekkor mondja ki a lényeget: "A hatalom azoké, akik képesek a rendszert befolyásolni." A film címe is sokatmondó: (Végül) győz az igazság. Szanszkrit szentszövegből vett idézet.

akció | thriller

Shivansh felügyelő feladata, hogy elkapja Vir-t az igazságosztót, a korrupt rendőrök gyilkosát. Bár mindketten a hazugság, a csalás és a bűn ellen küzdenek, de van köztük egy... több»

0