A Disney mindig is értett az időzítéshez, így az Oscar-gála szünetére időzítette Az oroszlánkirály friss tévészpotját.

Idén nyáron érkezik a mozikba a Disney legújabb 'élőszereplős' adaptációja, Az oroszlánkirály, melyről nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy az idei év egyik legnagyobb filmsikere lesz. A stúdió eddig sem nyúlt mellé az animációs klasszikusok remake-jével, és bár egyelőre úgy tűnik, hogy az Aladdin elég kockázatos vállalkozás (különösen az első trailer visszhangja alapján), Az oroszlánkirállyal gyakorlatilag biztosra mennek, így a rendezői széket is a már sokszor bizonyított Jon Favreau-ra bízták, aki olyan produkciókat vitt sikerre az elmúlt években, mint A vasember vagy A dzsungel könyve.

Az alább látható szpot mellé friss plakátot is kapott a film (ezt ide kattintva tudjátok megnézni), melyen Mufasa és a kis Simba láthatók az afrikai naplementében.

Már Az oroszlánkirály első trailere is arról árulkodott, hogy a Disney nem sokban változtat majd az eredeti történeten (bár időközben az is kiderült, hogy legalább egy új karakterrel biztosan bővülni fog a sztori), a stúdió pedig rá alaposan rá is játszik a nosztalgiára, ugyanis a szóban forgó előzetes gyakorlatilag képkockáról képkockára megegyezett az eredeti 1994-as animációs film ízelítőjével.

A főbb karakter hangjait olyan sztárok kölcsönzik majd, mint Seth RogenChiwetel EjioforJames Earl JonesDonald GloverAlfre WoodardBeyoncé Knowles és Keegan-Michael Key.

Az oroszlánkirály július 18-tól látható a hazai mozikban.