A part tehát végül tényleg olyan lett, mint egy Hollywoodba betagozódni kényszerülő egyedi rendező kálváriája: hiú, felszínes és a saját elvesztett hangját kétségbeesetten kereső. Azonban Boyle is levonta ugyanazt a tanulságot, mint főszereplője, és délibábok üldözése helyett inkább megpróbálta megtalálni helyét a (film)világban - a többi pedig már történelem.
