A leggyűlöltebb hollywoodi szoftpornó hasít a magyar Netflixen

Bármennyire is hihetetlenül hangzik, bő hat évvel ezelőtt mutatták be A szürke ötven árnyalatát, amely azóta parázs vitákat szül a filmes és az irodalmi kultúrában egyaránt.

E. L. James nagysikerű regényfolyamának alaposan sikerült megosztania a könyvek szerelmeseit, nem volt ez másként a Sam Taylor-Johnson rendezésében készült azonos című filmes adaptációval sem, amely ettől függetlenül még így is képes volt 570 millió dolláros bevétel hozni a konyhára.

A szürke ötven árnyalata 58 százalékos értékelést tudhat magáénak a Mafabon 1185 szavazat alapján, és noha azt gondolhatnánk, hogy ennyi év után a produkció már végleg feledésbe merült, a Netflixen újra az egyik legnépszerűbb tartalomnak számít a hazai előfizetők körében. Hogy pontosak legyünk, A szürke ötven árnyalata a kilencedik helyet foglalja el streaming szolgáltató toplistáján. 

A film története egy Anastasia Steele nevű egyetemista lányról szól, aki barátnője helyett vállalja, hogy meginterjúvolja a fiatal milliárdost, Christian Greyt. A látszólag zárkózott férfi és Ana rövid időn belül igencsak közel kerülnek egymáshoz, a lány előtt pedig feltárul Christian egyik rejtett és sötét oldala. A film főszerepeiben Dakota Johnson és Jamie Dornan láthatóak, E.L. James azonos című regényét pedig közel 51 nyelvre fordították le, amelyből világszerte közel 100 millió példányt adtak el.

Ha valaki esetleg kedvet kapott volna ahhoz, hogy újra megnézze az elmúlt évek egyik legvitatottabb hollywoodi produkcióját, az könnyedén megteheti, hiszen a film adatlapján található “Lejátszás a NETFLIX-en” gombra kattintva közvetlenül el tudja indítani a tartalmat, amennyiben van előfizetése a szolgáltatónál.

 

dráma | romantikus | thriller

Anastasia Steele (Dakota Johnson) egy átlagos külsejű irodalom szakos egyetemista, aki barátnője helyett vállalja, hogy meginterjúvolja a ifjú milliárdost, Christian Greyt (Jamie... több»