Már csak két hét és a mozikba (illetve HBO Maxra) kerül a Mátrix: Feltámadások. Rajongók milliói várják tűkön ülve, hogy kiderüljön, az első három mozihoz méltó folytatás készült vagy csak egy könnyen felejthető akció sci-fi. Sokan már előre temetik a filmet, mivel úgy érzik, hogy a trilógia után már nem kellett volna bolygatni a sztorit. Mások pedig a szereposztás miatt aggódnak.
Mint ismert, a filmben visszatér Keanu Reeves és Carrie-Anne Moss is egykori szerepéhez. Mellettük viszont a harmadik legfontosabb szereplő (ha nem számoljuk Smith ügynököt ugyebár), Laurence Fishburne volt, ő azonban nem fog szerepelni a moziban.
Morpheus központi figura volt az eredeti trilógiában. Nem csak azért, mert megszállottan kutatta a kiválasztottat, aki majd felszabadítja az emberiséget a gépek uralma alól. Hanem azért is, mert emellett vezetője is volt az ellenállóknak, aki elég karizmatikus volt ahhoz, hogy felsorakozzanak mögé az emberek. Nélküle valószínűleg az ellenállás sem ért volna el annyit, amennyit.
Laurence Fishburne tehát nem fog felbukkanni a Mátrix: Feltámadásokban, ez azonban nem jelenti azt, hogy el kell búcsúznunk Morpheus karakterétől. Csak épp helyette Yahya Abdul-Mateen II kelti majd életre. Ő egyébként úgy fogalmazott egy korábbi interjúban, hogy bár az ő karakterét is Morpheusnak hívják, ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy ugyanarról a Morpheusról van szó.
Sok vita és találgatás folyik arról, hogy miért maradt ki Laurence Fishburne a filmből. Egyes vélemények szerint a trilógia történetét tovább görgető, 2005-ben megjelent, majd négy év után végleg le is állított, bukott MMORPG, a The Matrix Online a felelős. Ebben ugyanis Morpheus karaktere meghalt. Ha pedig az új film követi az eredeti sztorit, akkor ezzel kellett kezdeniük valamit. Ami így egy fiatalabb Morpheus behozását jelentette.
De más vélemények szerint ennek semmi köze az egészhez. Egyszerűen a producerek döntöttek úgy, hogy nincs szükségük Laurence Fishburnere, mivel eleve egy fiatalabb karakterben gondolkoztak. Erről egyébként a színészt is megkérdezték egy interjúban. Elmondása szerint soha meg sem keresték a szereppel, de nincs ezzel baja és minden jót kíván az egész projektnek. Majd hozzátette, remek dolog, hogy a legtöbben Morpheus megformálásáért emlékeznek rá, de az még remekebb, hogy sok más szerepe miatt is emlékezhetnek rá az emberek.
2021
Készen állsz arra, hogy újra belépj a Mátrixba? Ez a feltámadás története, amely ismét egy sötét világba kalauzolja a nézőt. "A két valóság világában - a mindennapi élet és a mögötte rejlő világ - Thomas Andersonnak döntenie kell, hogy még egyszer követi-e a fehér nyulat. A választás, bár illúzió, még mindig az egyetlen út a Mátrixba, vagy onnan ki, mely erősebb, védettebb és veszélyesebb, mint valaha. Közel tizennyolc évet kellett várniuk a rajongóknak, hogy a nagy sikerű és kultikus filmtrilógia lezárása után elkészüljön a Mátrix 4. A Wachowski testvérek monumenális mesterművének folytatása visszatér a Mátrix világába, ahol a gépek uralkodnak az emberi elme fölött. A film főszerepeiben visszatér Keanu Reeves, Neil Patrick Harris, Carrie-Anne Moss, Priyanka Chopra, Jonathan Groff és Lambert Wilson.