Ryan Reynoldsról köztudott, hogy az a fajta akcióhős, akivel bármit el lehet játszani: fel lehet őt robbantani, elütheti egy autó vagy akár hatalmasakat is zuhanhat a mélybe. Ritkábban esik szó arról, hogy a színész a való életben is eléggé súlyos balesetet szenvedett egykor.
Reynolds egy közelmúltban adott interjúban mesélt el egy igencsak megrázó történetet évekkel korábbról, amellyel valószínűleg nem csupán a riportert, Xilla Valentine-t, hanem a rajongókat is igencsak megdöbbentette.
„Tudom, hogy ebben a filmben (Hatan az alvilágból) elég sok őrült dolgot lehet látni, köztük, hogy embereket gázolnak el. Ez velem is előfordult egyszer, Vancouverben, amikor 19 éve voltam. Egészen vicces történetnek gondolom” – jegyezte meg a színész.
„Kanadában más jogszabályok vonatkoznak arra, hány éves kortól fogyaszthatsz alkoholt, szóval 19 évesen egyik este bedobtam néhány italt, így nem akartam már kocsival hazavezetni. Arra gondoltam, inkább sétálok. Az út során pedig egyszerűen elgázolt egy ittas sofőr. Feltápászkodtam, leporoltam magam és azt mondtam: ’Köszi szépen, karma!’” – mesélte Reynolds.
Mindez persze akár így is végződhetne, a színész azonban hozzátette, hogy másnap, mikor odahaza felébredt a saját ágyában, elég nagy fájdalmat érzett az oldalán, amelyről kiderült, hogy több csontja is eltörött.
Reynolds szerencsére megúszta a dolgot, és sikerült teljesen felépülnie, talán még gyorsabban is, mint Deadpool a filmekben.
