Christopher Nolannek is megvan a maga véleménye az új Dűnéről

Már a mozikban a Denis Villeneuve rendezésében készült Dűne, amely úgy tűnik, hogy nem csak a közönséget, hanem a szakmát is lenyűgözte.

A “The Director’s Cut” című podcast legutóbbi vendégei nem kisebb nevek, mint Christopher Nolan és VIlleneuve voltak, amelyben Nolan elmondta, hogy a Dűne a vizuális és fizikális effektusok legnagyszerűbb keveréke.

“Egy igazi ajándék ez a rajongók számára” - jegyezte meg Nolan. “Az egész csapat hihetetlen munkát végzett. Azt gondolom, hogy ez a film rajongók új generációját fogja motiválni arra, hogy olvassák el a könyvet is, ha még nem tették azt. Hihetetlen alkotás. Részem lehetett abban a luxusban, hogy több alkalommal is meg tudtam már nézni, és valahányszor megnéztem, mindig új részletekre lettem figyelmes” - tette hozzá a rendező.

Villeneuve egy korábbi interjúban elmondta, hogy határozottan célul tűzte ki, hogy a Dűne több felvonást kapjon, ugyanakkor az is fontos volt számára, hogy a produkció hangsúlyozottan megfeleljen az általa felállított esztétikai elvárásoknak.

A Dűne tehát már megtekinthető a hazai mozikban, így alighanem érdemes is meggyőződni mindarról, amit Christopher Nolan állít a filmről.

83 Dűne  (2021)

akció | dráma | kaland | sci-fi

Paul Atreides (Timothée Chalamet) egy zseniális és tehetséges fiatal férfi, aki hatalmas tettek véghez vitelére hivatott. Paulnak el kell utaznia az univerzum legveszélyesebb... több»