80 Ted  (2012)

Talán még a legelszántabb rajongók sincsenek meggyőződve arról, hogy a világnak szüksége van-e egy egészestést Family Guy filmre, az viszont szinte biztos, hogy a legtöbben szívesen beülnének a Ted 3-ra.

Bár a legutóbbi híresztelések szerint Seth MacFarlane tervei között továbbra is szerepel, hogy elkészítse a széria mozis változatát, egy friss interjúban azt is elárulta, hogy egy harmadik Ted filmtől sem zárkózna el teljesen.

„Teljesen nyitottan állok hozzá. Elég tökös voltam ahhoz, hogy megcsináljam ezeket a filmeket, mármint úgy értem, a Ted hatalmasat szólt a mozikban, Mark Wahlberg alakítása pedig kirobbanó volt. Nagyon nagy buli volt dolgozni rajtuk” – nyilatkozta MacFarlane.

A Ted első részét 2012-ben mutatta be az Universal, a film pedig azonnal hatalmas kasszasiker lett, ami az 50 milliós büdzséje mellé fél milliárd dollár felett termelt globálisan. A stúdió nem is várt sokat a folytatás bejelentésével, 2015-ben pedig változatlan felállással a mozikba került a második rész, ami azonban már lényegesen visszafogottabban teljesített. A költségvetés 68 millióra nőtt, az összbevételek azonban alig haladták meg a 200 milliót, ami nagy szerepet játszott abban, hogy az utóbbi években nem sokat hallhattunk arról, hogy trilógiává bővülne a széria.

Ted folytatása noha nem igazán tudta megismételni az első rész sikerét, Ryan Reynolds és Liam Neeson cameojával alighanem jó időre bevéste magát a nézők emlékezetébe. Egyelőre azonban továbbra is csak idő kérdése, hogy elkészüljön a harmadik rész.