Jó hírekkel szolgált James Gunn, a DC Studios elnökeként és az új Superman rendezőjeként, aki elárulta, hogy a folytatás sokkal hamarabb elkészülhet a korábban tervezettnél.

A Collider magazinnak adott interjúban Gunn elmondta, hogy már zajlanak az egyes projektek ütemezési sorrendjei. "Teljesen befejeztem a jegyzetelést. Az én jegyzeteim rendkívül részletesek, nem szokványos vázlatok, hanem 60 oldalas, párbeszédekkel teli anyagok. Most ebből készítem a forgatókönyvet, és sokkal hamarabb szeretnénk forgatni, mint azt sokan gondolnák" - mondta a rendező.

Gunn hozzátette, hogy a folytatás a Superman Saga része lesz, amely a DCU újraindításának első fejezetében, a Gods and Monsters című szakaszban kap helyet, mindemellett a rendező azt is elárulta, hogy a Superman eseményei közvetlenül kapcsolódnak a Peacemaker - Békeharcos - 2. évadához, amely nem mellékesen már héten debütál az HBO Maxon.

"A Peacemaker új évada kulcsfontosságú az egész DCU felépítésében. Sok vendégszereplőt és olyan karaktereket láthatunk majd, akikkel már a Supermanben találkoztunk. Őszintén mondom, hogy talán semmit sem szerettem még annyira csinálni, mint ezt az évadot, alig várom, hogy a közönség is lássa" - tette hozzá Gunn.

A Superman tehát már megtekinthető a mozikban, ha még nem láttátok, úgy csekkoljátok az előzetesét lentebb kedvcsinálóként, ha pedig már megnéztétek, úgy várjuk róla véleményetek ITT.

További friss hírekért görgessetek lejjebb!

60 Superman  (2025)

akció | fantasy | kaland | sci-fi

Superman az igazság, az igazságosság és az amerikai út megtestesítője egy olyan világban, amely mindezt régimódinak tartja. több»

via DigitalSpy