Jason Momoa és Dwayne Johnson közös filmben?

Aligha lehetne filmvásznon ütősebb párost összehozni, mint Jason Momoa-t és Dwayne Johnsont, minderre pedig akár még sor is kerülhet a jövőben.

Moma elmondása szerint legalábbis részéről mindennek nem is lenne semmi akadálya. A színész a The Tonight Show Starring Jimmy Fallon vendége volt, az interjú során pedig arról is beszélt, hogy szívesen készítene közös filmes Johnsonnal.

A két színész közel 20 éves barátságot ápolnak egymással, Momoa pedig azt is elárulta, hogy már csak a megfelelő alkalomra várnak mind a ketten:

“Korábban már megpróbáltuk megszervezni a dolgokat, de ő sokkal elfoglaltabb nálam, bár ami azt illeti jelenleg én is elfoglalt vagyok” - mondta Momoa, majd humorosan hozzátette, hogy Johnson tartozik neki egy szívességgel, így akár egy telefonjába kerülne csupán megszervezniük egy találkát.

Johnson kislánya, Tina idén áprilisban ünnepelte harmadik születésnapját, amely alkalomból Momoa Aquamanként köszöntötte a kislányt egy rövid videóüzenetben.