Deborra-Lee Furness őszintén megnyílt, miután közel három évtizedes házasságot követően beadta a válókeresetet Hugh Jackmantől.
A pár, akiknek két közös gyermekük van, eredetileg 2023 szeptemberében jelentette be a különválást, mondván, hogy egy "csodálatos, szeretetteljes házasságot" követően a jövőben az "egyéni fejlődésünkre" kívánnak összpontosítani.
Közel két évvel később, 2025 májusában Furness hivatalosan is beadta a válókeresetet, majd a válással kapcsolatos érzéseinek is hangot adott.
„Szívemből együttérzek mindenkivel, aki átélte az árulás traumatikus élményét. Ez egy mély seb” - mondta idézi Furnesst a People: ”Ugyanakkor hiszek egy felsőbb hatalomban, és abban, hogy Isten vagy az univerzum, akármi is az, amihez iránymutatásként kapcsolódsz, mindig a javunkra dolgozik.”
„Mindannyian a saját utunkat járjuk, és úgy gondolom, hogy az életünkben kialakult kapcsolatok nem véletlenszerűek. Vonzzuk az embereket, befogadjuk őket, hogy megtanuljuk a leckéket, felismerjük és meggyógyítsuk magunkban a sérült részeket” – tette hozzá. ”Hálás vagyok.”
A szakításukat követően Hugh Jackman (legutóbbi szerepei a cikkünk galériájában) továbblépett, és romantikus kapcsolatba került Sutton Foster színésznővel, akivel a The Music Manben című Broadway-darabban együtt állt színpadra.