Robert Downey Jr. megboldogult édesapja árulta el, hogy ő volt az, aki először megismertette fiával a drogokat, amikor az mindössze 6 éves volt csupán.

Mindez a Netflix legújabb dokumentumfiljéből, a Robert Downey Sr. - Egy öntörvényű filmkészítő derül ki, amely a filmrendező karrierjére és magánéletére fókuszál, és amelynek munkálataiban Robert Downey Jr. felesége is részt vett.

Robert Downey Sr. az interjúban elmondta, hogy miközben pókerezett a családi házukban, látta, hogy fia egy pohár fehérborból kortyol. Helyette egy jointot kínált a fiának. "Sokan úgy gondoltuk, hogy képmutató lenne, ha a gyerekeink nem vennének részt a marihuánában és hasonló dolgokban. Idióta lépés volt részünkről, hogy ezt megosztottuk a gyerekeinkkel. Én csak örülök, hogy itt van” - meséli a rendező.

“Azt hiszem, vétek lenne nem beszélni arról, hogy milyen hatással volt rám. Öregem, ezt a beszélgetést nagyon szeretném kihagyni” - jegyezte meg maga Robert Downey Jr. szintén a dokumentumfilmben látható interjúban, amely során az is kiderült, hogy 8 éves korára már drogfüggő volt.

Az Egy öntörvényű filmkészítő már elérhető a Netflixen.

dokumentum

Egy film az idősebb Robert Downey életéről és karrierjéről, a rettenthetetlen és látnok amerikai rendezőről, aki felállította az 1960-as évek ellenkulturális vígjátékainak... több»

Rendező: Chris Smith
Szereplők: Robert Downey Sr.