Nehéz elhinni, mit csinált Johnny Depp egy órával az ítélethirdetés előtt

Mint ismert, lezárul Johnny Depp és Amber Heard tárgyalása, amelynek győztese végül A Karib-tenger kalózai színésze lett. Azt a jogi csapata már előre jelezte a bíróságon, hogy az ítélethirdetés során személyesen nem lesz jelen a tárgyalóteremben, mert Európában vesz részt egy koncerten. Innen érkezett egy érdekes és kedves történet is.

A Newcastle-ben található a Bridge Tavern nevű fogadó, ahol egy bizonyos Lauren Whittington az üzletvezető, aki épp első gyermekével várandós. Ő mesélte el egy magazinnak, hogy az ítélethirdetés napján Johnny Depp és Jeff Beck betért az éttermükbe.

Elmondása szerint a páros nagyjából egy órán keresztül senkinek sem tűnt fel, csak csendben ültek az asztaluknál és fish & chipset ebédeltek. Aztán Johnny Depp odament hozzá és megkérdezte, hogy mikorra várják a gyermeket.

Beszélgetni kezdtek és a színész ellátta néhány tanáccsal a leendő kismamát. Beszélgettek a pelenkákról, a szülői lét első néhány hetéről és a kevés alvásról. A színész azt is elmondta az üzletvezetőnek, hogy a legnagyobb ajándék vár rá, amit valaha kaphat és nincs annál nagyobb szeretet, mint mikor először néz majd a gyermeke szemébe.

Johnny Depp és a zenész Jeff Beck nagyjából egy órával a fairfaxi ítélethirdetés előtt távoztak az étteremből, ahol a személyzet sok sikert kívánt neki, ő pedig megköszönte, hogy ott ebédelhetett.