Új Star Wars-sorozatot jelentett be a Disney!

Néhány héttel ezelőtt mi is beszámoltunk róla, hogy a Disney egy vadonatúj Star Wars sorozatot szeretned tető alá hozni. Akkor még semmi sem volt hivatalos, mindössze néhány pletykáról és szóbeszédről lehetett hírt adni. Most viszont már hivatalosan is megerősítették, hogy valóban készül az új sorozat a Disney+ csatornára.

Azok a híresztelések is igaznak bizonyultak, amelyek szerint a széria történetét a Netflix Végtelen matrjoska sorozatának írója, Leslye Headland gondjaira bízták. De nem csak a forgatókönyvírói munka került hozzá, ő lesz egyben a széria producere és showrunnere is.

Egyelőre a sztoriról nem sok részlet ismert, az viszont biztosra vehető, hogy az események középpontjában egy női főszereplő fog állni. Ugyanígy arra is lehet már készülni, hogy a Star Wars univerzum egy olyan szegletét és egy olyan időszakát fogjuk megismerni, ami az eddigi filmekben és sorozatokban nem mutatkoztak be. Vagyis rengeteg újdonsággal bővülhet az univerzum. Ez egyben szinte szabad kezet ad Leslye Headlandnek, hogy új ötleteket valósítson meg.

Természetesen az egész projekt még nagyon az elején jár, így még a legjobb esetben is évekre vagyunk a premiertől. Ennek megfelelően még megjósolni sem lehet, hogy kik szerepelhetnek majd a szériában.