Végre itt a Bazi nagy görög lagzi 3 magyar előzetese!

Ismét egy hatalmas Portokalos “bulira” számíthatunk, befutott ugyanis a Bazi nagy görög lagzi 3 első magyar előzetese!

Nia Vardalos ezúttal rendezőként is részt vett a projektben, a további szerepekben pedig érkezik  Lainie Kazan, John Corbett,Louis Mandylor, Elena Kampouris, Andrea Martin, Gia Carides és Joey Fatone. A 2002-ben bemutatott Bazi nagy görög lagzi minden idők egyik legmagasabb bevételét termelő romantikus vígjátékának számít, amely közel 368 millió dollárt hozott a konyhára.

A folytatásra 2016-ig kellett várniuk a rajongóknak, idén ősszel pedig érkezik a harmadik rész, amelyben a család ezúttal egyenesen Görögországba utazik. Egy ilyen összejövetelen persze elkerülhetetlen egy kis káosz, amelyet ettől a családtól szinte már természetesnek számít.

A Bazi nagy görög lagzi a tervek szerint szeptemberben érkezik a hazai mozikba.