{h1title}
NA 2016
/ vígjáték
Cowboy környezetbarát férfi, aki saját mozgalmával akarja megmenteni a bolygót, de sok nehézséggel kell szembesülnie.
NA 2016
/ vígjáték
Adott két nő, akik jobban már nem is különbözhetnének egymástól. Ám a leghihetetlenebb dologgal kell szembenézniük: rájuk marad az exférjük kisfia.
NA 2016
/ krimi
Egy járókelő a gyorsvasút szerelvénye elé esik, és mivel nincs szemtanú, a rendőrség öngyilkosságra gyanakszik. Azt azonban senki sem sejti, hogy a tettes újabb áldozatokra vadászik.
NA 2016
/ dokumentum | dráma | zenés
Két teheráni DJ szeretne dance-partikat szervezni, de a rendszer nem nézi jó szemmel tevékenységüket.
NA 2016
Clark senkivel és semmivel nem törődik, csakis saját magával. Ám egy rosszul működő mikrohullámú sütővel való konfrontációja után szuperhőssé válik.
NA 2016
Egy nő sorozatos félreértések áldozatává válik.
NA 2016
Egy egykori rendőr most a bűnözők és egy ügyvéd között közvetít. Egy nap a halálsorról kap levelet egy elítélttől. Nyomozása során kideríti, hogy az ügy hátterében egy erős...
NA 2016
Két árva története, akiket jogtalanul bezártak egy pszichiátriai intézménybe.
NA 2016
A dokumentumfilmben Dariko, a televíziós újságíró vezeti körbe Salome Jashi rendezőt egy georgiai kisvárosban.
NA 2016
Bolíviában olvadásnak indultak a gleccserek. Samuel, az öregedő sílift üzemeltető a hegyi szellemek segítségét kéri, hogy legyen hó.
NA 2016
A film 350 000 embernek a dél-marokkói területre való, 1975. évi menetelését mutatja be.
NA 2016
Egy nő, aki a féktelen ruhaimádatával próbálja meg érzelmi gyengeségét ellensúlyozni egy nap rádöbben, hogy élete messze nem olyan tökéletes, mint azt képzelte.
NA 2016
Egy magányos brazil kisfiút az édesapja próbál felnevelni. A gyerek hamarosan felfedezi magában a zene iránti szenvedélyt, és Rio de Janeiróba utazik, hogy a példaképével...
NA 2016
A dokumentumfilm egy a második világháborúban szétszakadt család sorsát követi nyomon. Izak és Shep, a két fivér 1945-ben született a Bergen-Belsenben található koncentrációs...
NA 2016
/ dokumentum | zenés
Dokumentumfilm egy tadzsik zenészdinasztiáról, amelyet még mindig egy 80 éves ember irányít.
Antonia Bird élete és munkássága kollégái és barátai szemszögéből.
NA 2016
Egy nőt nem fogad be a kórház, mert a kezeléshez először a pénzére lenne szükség, így a nő meghal. Ezt követően egy hacker bosszúhadjáratba kezd és a nép hangjává válik.
NA 2016
/ horror
Egy pár a szexvideójukat nézegeti, amikor felfedeznek rajta valami rémisztőt, ami megszállta őket.
NA 2016
/ dokumentum | életrajzi
A dokumentumfilm különböző transznemű amerikaiak élettapasztalatait meséli el.
NA 2016
/ romantikus | vígjáték
Egy lány titokban már gyerekkora óta szerelmes egy fiúba. Egy csalódását követően leszbikus night clubot indít, a fiú pedig nőnek öltözve igyekszik oda bejutni.
NA 2016
/ dráma | romantikus | rövidfilm
Egy középkorú nő, egy menyasszony és néhány fiatalember sorsa kapcsolódik össze egy nagyvárosban.
NA 2016
Céleste egy tengerparti tábor egyik felügyelője, akinek meg kell találnia egy eltűnt gyermeket.
NA 2016
Oscar szeretne különleges lenni. Próbál betörni a showbiznisz területére, de kénytelen szembesülni a hagyományos emberi problémákkal.
NA 2016
Szindbád, a fiatal kalóz nem túl ügyes, de egy alkalommal a kezébe kerül egy kincses térkép.
NA 2016
Két együtt ebédelő férfi egy komoly témát vitat meg...
NA 2016
/ dokumentum | életrajzi | sportfilm
A dokumentumfilm Valerij Lobanovszkij életét mutatja be, aki az első szovjet csapatként vezette el a Dinamo Kijevet egy fontos nemzetközi futballtrófea megszerzéséhez.
NA 2016
Joo Yeon népszerű színésznő, akinek mindene megvan egy szerető család kivételével. Azért, hogy betömje ezt az űrt, furcsa tervet eszel ki.
NA 2016
/ dráma
Helene elveszti a hitét Istenben, miközben boldogtalan házasságban él közömbös és hűtlen férjével. Egy híres pszichológustól kér segítséget, aki iránt lassan plátói...
NA 2016
Egy tökéletes nyári nap Londonban, legalábbis Ella úgy gondolja.
NA 2016
/ dráma | háborús | romantikus | vígjáték
Egy gyengéd szerelem története, amely a második világháború ideje alatt bontakozott ki, amikor az Egyesül Államok hadserege megszállta Szicíliát.
NA 2016
Egy meggyötört fiatal fiú csak a babagyűjteményéhez tud kötődni, és hogy a fájdalmát enyhítse, öldöklésbe kezd.
NA 2016
/ dráma | romantikus | rövidfilm
Jamie szakít Giselle-lel, de képtelen megbirkózni a helyzettel. Az emlékek minduntalan betolakodnak a gondolataiba, és a férfi vívódni kezd önmagával.
NA 2016
/ musical
A musical az Óz, a csodák csodája című film történetét elegyíti Todrick Hall élettörténetével.
A dokumentumfilm a 2014 telén a kijevi utcákon harcoló paramilitáris csoportokat mutatja be.
NA 2016
A dokumentumfilm a színes transznemű nőket körülvevő erőszakról szól.
NA 2016
Helen, egy biciklis hordár, aki nemrég balesetet szenvedett, most próbál megküzdeni belső démonaival. Kisvártatva azonban kiderül, hogy tumora van.
A dokumentumfilm Jamie Lynn Spears történetét meséli el.
NA 2016
Sayaka egy egyszerű irodai munkás, aki nem túl jó abban amit csinál, ráadásul a szerelemben sincs szerencséje. Egy nap talál egy ájult férfit az otthona előtt, akit megszán, és...
NA 2016
/ dokumentum | rövidfilm
26 jelenet különböző filmekből, amelyekben egy vonat érkezik be egy állomásra.
NA 2016
Peter egy terápia során elmeséli felesége tragikus történetét.
NA 2016
/ dráma
Két férfi éldegél egy elhagyatott helyen, ám egy harmadik férfi váratlan érkezése felborítja ezt a nyugalmas életet.
NA 2017
Egy, a hagyományokkal küzdő albán családnak össze kell fognia egy titokzatos klán vérbosszúja ellen - amit olyan jól ismernek a Balkánon.
NA 2016
/ dokumentum | történelmi
A dokumentumfilm a némafilmes korszakban készült Shakespeare-feldolgozások fennmaradt felvételeiből válogat.
NA 2016
A film egy, az iraki-iráni háborúban résztvevő iráni katonatiszt életét dolgozza fel, aki Libanonban eltűnt.
NA 2016
Három osztrák földműves életének, munkájának és generációs viszonyainak bemutatása.
NA 2016
Thomas Gumbletont váratlanul detroiti katolikus püspökké nevezik ki, és egy olyan korszakban kell irányítania a rá bízott közösséget, amikor az forrongásban és változásban van.
NA 2016
A dokumentumfilm arra a kérdésre keresi a választ, hogy miért erősödik a feszültség az amerikai rendőrség és az etnikai kisebbségek között.
NA 2016
Elder apja meghal, és a fiú a nagyanyjához kerül. A keresztapja ad neki munkát a bányában, és miközben a fiú éjszakánként a természetben kóborol, ráébred arra, hogy a keresztapja...
NA 2016
N. átszeli az afrikai sivatagot, hogy Észak-Afrikából Európába vándorolhasson. Eljut Tunéziába, és úgy dönt, hogy egy csónakkal egyedül vág neki a tengernek.
NA 2016
Hannah Fry matematikus számára az adatok szépsége a bennük fellelhető mintákban rejlik. A fiatal hi-tech guru segít megértenünk, hogy mi is az az adat, hogyan lehet a birtokába jutni,...
NA 2016
Egy fiatal brooklyni férfi édesanyja kórházi számláját akarja kifizetni, ezért Jamaicába utazik, hogy bekapcsolódjon a drogkereskedelembe. Ott azonban rabul ejti a zene világa.
A dokumentumfilm az együttes latin-amerikai turnéját követi nyomon, melynek része volt az emlékezetes havannai koncertjük is.
NA 2016
A dokumentumfilm egy gerillamozgalom nőtagjainak életét mutatja be, akik felvették a harcot az ISIS-szel.
NA 2016
/ dráma | romantikus | sci-fi | vígjáték
Dan nem egy társasági ember, érzelmileg teljesen elszigetelt. Egyik nap különös üzenetekre figyel fel a hálószobája ablakának belsején. Dan rájön, hogy nem hagyhatja figyelmen...
NA 2016
Egy férfi a sugárzás veszélye ellenére is úgy dönt, hogy nem hagyja el ősei földjét.
NA 2016
/ dokumentum | életrajzi | sportfilm | történelmi
1928-ban egy új-zélandi és ausztrál emberekből álló csapat benevezett a Tour de France-ra, noha nem voltak jól ellátva, és tapasztalatuk sem volt. Majdnem 80 év elteltével egy másik...
NA 2016
A dokumentumfilm egy brazíliai indián törzs által elszenvedett sérelmeket mutatja be.
NA 2016
A dokumentumfilm a zenészek és sofőrjeik viszonyába enged betekintést.
NA 2016
Azumi Haruko egy 28 éves nő, aki egyedül él és egy irodában dolgozik. A nő egy nap hirtelen eltűnik egy átlagos utcán. Hamarosan plakátok jelennek meg, melyeken őt keresik.
A film egy újságíró életét és munkásságát követi nyomon, aki egyszemélyes hadjáratot folytat a kormányzati hazugságok ellen.
NA 2016
/ akció | dokumentum | dráma | krimi
A dokumentumfilm azt mutatja be, hogy a kormányok hogyan manipulálják az internetet, és, hogy az állampolgárok hogyan harcolnak ez ellen.
NA 2016
/ dokumentum | sportfilm
A dokumentumfilm egy Afrikában indított, fiataloknak szóló kosárlabdaprogramot mutat be.
NA 2016
A torontói rendszeres kábítószer-élvezők életébe és mindennapjaiba tekinthetünk be a dokumentumfilm segítségével.
NA 2016
A dokumentumfilmben 140 brazil nő meséli el az általuk megtapasztalt szexuális visszaéléseket.
NA 2016
A történetben két tehetséges fiatal fekete férfi sorsát láthatjuk, az utolsó középiskolai évüktől kezdve a főiskola befejezéséig, miközben kísérletet tesznek arra, hogy a...
NA 2016
Abraham a börtönben történeteivel szórakoztatja a többieket. Szabadulása után családot alapít, de barátai belerángatják őt egy gyilkossági ügybe.
NA 2016
A Hókirálynő lánya elmenekül a barátaihoz, hogy megmentsék a szüleit egy átoktól.
NA 2016
Egy tajvani kábítószercsempész taxival szokta szállítani a drogot, ám egy nap egy kopott taxiba kell beszállnia. A tömeg megtámadja őket, a drog és a pénz eltűnik, és kezdetét...
NA 2016
A dokumentumfilm a gázai övezetben élő fiatalokról szól, akik a szörfözés segítségével próbálnak értelmet találni.
NA 2016
/ akció
Mo fiatal rendőrtiszt, aki beépül a huligánok közé, ám szembesül a lét legalapvetőbb kérdéseivel: ki is ő valójában és hová tartozik?
NA 2016
/ dráma
Debbie Taylor gyerekkora óta popsztár. Mikor a lemezcége nem újítja meg a szerződését, és a magánélete is kudarcnak bizonyul, úgy dönt, hogy meglátogatja a húgát. Egy kisvárosi...
NA 2016
/ dokumentum | misztikus | sci-fi | vígjáték
Egy férfi azt állítja, hogy éveken keresztül kommunikált a földönkívüliekkel. 2013-ban megkereste Justin Gaar filmrendezőt, aki eleinte szkeptikus volt, de a kamerájával...
NA 2016
Egy illegális tévéműsor különböző embereket büntet meg gyilkos fejvadászok segítségével.
NA 2016
A dokumentumfilm a Mississippi államban egyedüliként fennmaradt jacksoni városi abortuszkilinika kapcsán három nő élettörténetét mutatja be.
NA 2017
/ romantikus | vígjáték | zenés
Liamet és Natalie-t a zene szeretete hozta össze, ám tíz évvel később kiderül, hogy nem minden szerelem tud működni. Amikor úgy döntenek, hogy szakítanak, meg kell osztaniuk becses...
NA 2016
/ dráma
A 18 éves Amparo a kolostorból elmenekülve Medellín egy külvárosi részén telepszik le nővére házában, ahol az egyik rokon, Libardo, akit mindenki csak "az Állatként" emleget,...
NA 2016
A történet a polgárháború utáni Nepálban játszódik, ahol egy rendszerellenes férfi akadályokba ütközik, amikor az édesapja holttestét próbálja eltemettetni.
NA 2016
2961-re az emberiség majdnem teljesen kipusztult, a természet visszahódította a területet. Egy Cygnus nevű vadásznak e körülmények között kell megvédelmeznie törzsét egy erőszakos...
NA 2016
A dokumentumfilmben egy prédikátor próbálja különböző ateistáknak bizonyítani Isten létezését.
