{h1title}
NA 2016
A dokumentumfilm Ada Colau életét követi nyomon. Egy év eseményiet mutatja be a kilakoltatás elleni tiltakozás megszervezésétől a barcelonai polgármesteri tisztség betöltéséig.
NA 2016
A dokumentumfilm egy excentrikus művész életét és munkásságát mutatja be.
NA 2016
/ dráma | háborús | történelmi
A háborús dráma egy tanár történetét meséli el, akinek a faluját elfoglalják a németek.
NA 2016
/ dráma | fantasy | romantikus | rövidfilm | sci-fi
Egy nukleáris katasztrófa után elmosódik a normális és az abnormális közötti határ.
NA 2016
Jakob szerette az éjszakai életet, a partikat, aztán hirtelen szakított a barátaival és régi életmódjával, és muszlim lett.
NA 2017
/ vígjáték
Miután felmondtak neki, Saleh bosszút forral társaival volt főnökei ellen. Azt tervezi, hogy kirabolja a bankot, ahol korábban dolgozott.
NA 2016
Chris megpróbálja rákényszeríteni egy barátját, hogy tartsanak fenn egy üzletet, de ehhez gazemberekké kell válniuk.
NA 2016
A rövidfilm cselekménye egy hotel vendégei körül bonyolódik, ahol a modern eszközök elfedik a kommunikáció teljes hiányát.
NA 2016
/ dokumentum | musical | rövidfilm | vígjáték | zenés
A történet egy transzvesztita előadóművészről szól, bemutatja a férfi karrierjét a kezdetektől egészen a hangos sikerekig.
NA 2017
/ dokumentum | életrajzi | rövidfilm | történelmi
Egy csapat meleg férfi minden hónapban összegyűlik a társaság és a szex kedvéért.
NA 2017
A film a rendező elhunyt édesanyjának állít emléket, egy személyes hangvételű esszé formájában.
NA 2016
/ romantikus | rövidfilm | vígjáték
A rövidfilm azt mutatja be, hogy könnyű másvalakinek látszani, önmagadnak lenni viszont nagyon nehéz.
NA 2016
/ horror
Egy biztonsági őrt felbérelnek, hogy éjszaka őrizzen egy üres kúriát. A férfi nem sejti, hogy az ott lakó démonoknak szánják őt áldozatul.
NA 2016
/ vígjáték
Lindsay Walker, egy csak fehérek lakta kisvárosban felnőtt fehér nő egy afroamerikai hirdetőcégnél kap állást, ami jelentős kulturális sokkot okoz neki.
NA 2016
/ dokumentum | életrajzi | rövidfilm
Peaches Christ átalakulásának folyamata, amely során feltárul a kultuszhőssé válásának története is.
NA 2017
/ erotikus | romantikus | thriller
A szerelem hallhatatlan. A csábítás elkerülhetetlen. A bosszú ellenállhatatlan.
NA 2017
Egy délután hősünk szembesül múltjával, amikor elidegenedett családja alaposan belekeveredik az ő ügyeibe.
NA 2016
A dunkerque-i karnevál idején megtalálják egy lelkiismeretlen ingatlanügynök holttestét. Megindul a nyomozás a tettes után.
NA 2016
A montréali hőség idején a 11 éves Tom találkozik egy hasonló korú lánnyal, akiről kiderül, hogy szörnyű titkot rejteget.
NA 2016
A 30 év feletti Robert megismerkedik Laurával, és egy furcsa barátság veszi kezdetét.
NA 2017
/ dráma
Egy lengyel ornitológus 1994-ben, Rwandában megmentett egy gyermeket a biztos haláltól. Néhány év elteltével visszatérnek közösen Afrikában, ahol szinte csak fájdalmas emlékekkel...
NA 2017
/ dráma
A görög Anna és Petros a szibériai iparvárosba költözik a férfi munkája miatt. Meglepődnek, amikor kiderül, Anna terhes, anélkül, hogy együtt lettek volna. Vajon megcsalta a férfit?...
NA 2016
Egy házaspár váratlanul elveszti a fiát, aminek következtében mindketten a tagadásba és az elfojtásba menekülnek.
NA 2016
Egy, a saját szexualitásával elégedetlen nő munkaügyben ellátogat egy lakásba, ahol hamarosan intim viszonyba bonyolódik a tulajdonosnővel.
NA 2017
Juzaburot, a híres tolvajt elárulják, csapatát lemészárolják. A félig holtan magára maradt férfi megmenekül, évekkel később pedig tervet sző megmentője fiának megsegítésére.
NA 2017
/ dokumentum | életrajzi | musical | rövidfilm | történelmi
Három japán női zenész dzsesszt tanul.
NA 2017
/ dokumentum | rövidfilm
Hanuman, a majomarcú és embertestű hindu istenség tiszteletében két ősi művészeti forma él tovább. A film az isteni és az emberi mivolt kettősségét tárgyalja, körbejárva a két...
NA 2016
Egy művész a csobogó víz hangjának hallgatása közben meditál és egy elképesztő vízióban lesz része.
NA 2016
Egy diszfunkcionális család újra összegyűlik a hagyományos csontmosási szertartásra, ami azonban családi problémákhoz vezet.
NA 2016
Camille egyedül él, mindennapi rutinját azonban egyszer felborítja egy lakásába surranó férfi.
NA 2016
/ családi | dokumentum | történelmi
A történet egy 91 éves holokauszt-túlélő üzletasszonyról szól. A nő kénytelen felidézni a múltbeli eseményeket, egy egész nemzedék traumáját.
NA 2016
/ családi | dokumentum | történelmi
Kim Hak, a fiatal kambodzsai fényképész sztereotípiáktól mentés képet szeretne adni hazájáról.
NA 2016
/ dráma | romantikus
Három lány élete tíz év leforgása alatt, ahogyan az álmaik megvalósításáért küzdenek.
NA 2016
/ romantikus | rövidfilm | vígjáték
Zsenyát az esküvője előtt három nappal teljesen megbabonázza egy idegen nő.
NA 2016
Julia és Paula gyerekként együtt játszottak, de felnőttként eltávolodtak egymástól.
NA 2016
/ dokumentum | rövidfilm
A dokumentumfilm különleges és potenciálisan halálos természeti jelenségeket mutat be.
NA 2016
/ romantikus | thriller | vígjáték
Sharon Hongkongban keresi a szerelmet. Úgy tűnik, végre megtalálta álmai hercegét.
NA 2016
/ misztikus | romantikus | rövidfilm
A rövidfilm egy szerelmi történet, melyben nem szerepelnek arcok.
NA 2016
/ animáció | fantasy | romantikus | rövidfilm | vígjáték
Egy férfi egy másik idősíkon ragad, és kénytelen megküzdeni a felgyorsuló világgal.
NA 2016
Két csereszenyevirág lehullik a földre, és megpróbálják bebizonyítani, hogy melyikük a nemesebb.
NA 2016
Dokumentumfilm a 14. dalai lámáról, családjáról és az általa inspirált emberekről.
NA 2017
Fernando egy magányos és zaklatott férfi, akit meggyötört az élet. Végre talál magának munkát, az egyik elhagyatott raktárban lesz éjjeliőr, amit hamarosan majd lebontanak. Az egyik...
NA 2016
Ben fájdalmat érez, amikor a volt barátnőjét mással látja. A férfi különböző forgatókönyveket gyárt le a fejében, hogy hogyan tudná visszanyerni a nőt.
NA 2016
A szerelem újra bekopogtat Joo-Won életébe, de a férfi nem tudja, hogy ez igazi szerelem-e, vagy csak vonzalom.
NA 2017
Három koreai fiú bejárja a világot, hogy megtanulják, hogyan lehet pénz nélkül földet művelni.
NA 2016
/ dokumentum | dráma | háborús | kaland
Két exkatona Amerikát bejárba megküzd múltjuk démonaival, és felfedezik a közösség és a spiritualitás gyógyító erejét.
NA 2017
Dél-Afrika keleti parvidékén, Marseilles városában egy csapat lázadó barát, akik Öt Ujjnak nevezik magukat összecsap a rendőri erőkkel. Amikor a zsaruk elfogják Leratót, Tau...
NA 2017
/ dráma | romantikus | vígjáték
Jack Spencer, az egykötetes író luxuskempingezni megy feleségével, Amandával, hogy ha már a karrierje nem igazán megy, legalább a házaséletét rendben tegye. Ám a szállásról...
NA 2016
/ dráma
Fatma fel akar lázadni a hagyományok által rákényszerített körülmények ellen, miközben megismerkedik egy szökött elítélttel.
NA 2016
Az amerikai polgárháború idején két vámpír feltámad, és visszakövetelik földjüket egy békés kisváros lakóitól.
NA 2016
/ családi | dokumentum | rövidfilm
A dokumentumfilm egy oaklandi általános iskola diákjaival folytatott beszélgetéseket tárja a nézők elé. A gyerekekkel őszinte társalgást folytattak a nemekről, ennek eredménye...
NA 2016
A szervezett bűnözés elleni törvény elfogadásával a jakuzabandák és tagjaik száma csökkenni kezdett. Egy oszakai jakuzafőnök szerint mindez az emberi jogok megsértése.
A dokumentumfilm azt vizsgálja, milyen ügyek miatt tiltakoznak manapság az emberek.
NA 2017
Fang Xiuying egy kínai falu csendes szobájában, nemtörődöm rokonok és szomszédok mellett, minden intellektuális képességét elvesztve haldoklik.
NA 2016
/ dráma
Masato mentálisan gyengébb másoknál, amiért sokan csúfolják. Találkozik a hasonló képességű Sakurával, akivel később összeházasodnak. Hogy a nőt megvédje, a férfi részt vesz...
NA 2016
Egy csapat fiatal egy tóparti kunyhóhoz utazik, hogy lazítsanak egy kicsit. A gond csak az, hogy ezt a kunyhó sötét titkokat rejt magában, amelyek rövidesen a felszínre bukkannak.
NA 2017
/ dráma
Alice egy telefonos központban dolgozik Zürich külvárosában, és idegenekek árul internetes feliratkozásokat és biztosításokat. Egy idő után magányos öregasszonyokat kezd el...
NA 2017
/ dráma
Az ötvenes éveiben járó Manana-nak választania kell családja vagy rég elfojtott vágya közt, hogy író lehessen.
Vilmos herceg (Cambridge hercege) és Harry herceg nyíltan beszél édesanyjukról, a néhai Diana walesi hercegnőről.
NA 2017
/ akció
Michael Turner (Matt Mullins) Thaiföldre viszi feleségét pihenni, miközben rendőr társával és mentorával, Conraddel, egy veszélyes bűnözőt próbál felkutatni és átadni az...
NA 2016
/ dráma | romantikus | vígjáték
Juan tipikus venezuelai férfi, aki nőzik és gondtalanul él. Amikor azonban elveszti az édesapját, minden megváltozik.
NA 2017
/ dráma | romantikus
Violette pont serdülőkorba ér, amikor falujából a történelem viharai minden férfit elsodornak. A világtól elvágott faluban élő asszonyok megfogadják,ha végre férfi vetődik a...
NA 2017
/ dokumentum | dráma
Matej nem szokványos családba született, és amikor megpróbál egy sajátot felépíteni, rövid időn belül összezuhan. A film egy egész évtizedet mutat be Matej életéből, legalábbis...
NA 2017
/ dráma
Marguerite nehéz időszakot él át a háború után. Nem csak férjét veszítette el, de egy bonyolult viszonyba is keveredett egy ellenséges katonával.
NA 2016
A szürreális vígjáték egy olyan társadalmat mutat be, ahol a rendőri erőszak és a magánélet megfigyelése mindennapos dolog.
NA 2017
Párizs és környéke egy nyári napon: a film öt fiú és öt lány két történetét meséli el.
NA 2016
A filmdráma egy öregember és a kutyája történetét meséli el.
NA 2017
Egy egykori rockénekes találkozik egy régi bandataggal, aki egy zenei verseny zsűrijének a tagja. Az énekes egy tragédia után újra próbál színpadra lépni.
NA 2017
A dokumentumfilmben megismerkedhetünk egy férfival és családjával, akik a hegyekben élnek, és a körülöttük található kövekkel dolgoznak.
NA 2017
/ dráma | romantikus
Si-hyung regényíró szeretne lenni, de még egy művét sem fejezte be. Nincs ihlete az íráshoz, de próbál ötletet meríteni valahonnan.
A Lúčnica és az IMT Smile együttműködéséről szóló dokumentumfilm.
NA 2016
Akram eljegyzési ceremóniáján megölik az apját, és a gyilkost halálra ítélik. Akram azonban terhes lesz, bár a házasságot nem mondták ki.
NA 2016
/ akció | dráma | romantikus | thriller
Egy fiatal pár boldogan él, de a nő kezd egy terrorista csoport felé sodródni.
