{h1title}
NA 0
A Biblia fordításával Luther nem csupán lehetővé tette azt, hogy az emberek anyanyelvükön olvassák a Szentírást, de megteremtette egyúttal a német irodalmi nyelvet is.
NA 2016
1956.október 25-én délelőtt a Parlament előtt lövetett sortűz drámai történetét, a 20. századi Magyarország legnagyobb tömeggyilkosságát klasszikus dokumentarista eszközökkel,...
Pontosan 600 évvel ezelőtt 1 millió munkás és több mint 100000 mesterember megkezdte a munkát a világ legrendkívülibb palotáján. Azon, ami ellenáll majd a támadásoknak, és...
NA 1974
/ krimi
Alan Mallory, a sikeres detektívregény-író azzal hívja fel a kiadója vezetőjét, Riley Greenleafet, hogy a konkurens kiadóhoz szerződik az új könyvével, egy komolyabb témájú...
NA 2018
Illényi Katica február 17-én ünnepelte születésnapját és pályafutásának 25. évfordulóját. Ezen a napon adott Jubileumi koncertet, amelyben egy egyedülállóan színes életművet...
A pandák megmentésére létrehozott kínai központ a 2008-as földrengés közelében volt. Vajon mi történt a központ pandáival? A kínai Wolongban kialakított, és az óriáspandák...
NA 2019
A cápakutató dr. Craig O'Connell a réunioni CRA cápavédelmi program szakembereivel közösen a korábbi paradicsomi szigetet fenyegető válsághelyzet okait vizsgálja.
NA 0
Don Wildman megvizsgálja a rakéta-renegátokat, amik elindították az űrprogramot, egy autót, ami átlépte a hanghatárt, és egy utazást az óceán fenekére.
NA 1974
/ krimi
Hugh Caldwell megöli a feleségét, ám teszi mindezt a legkisebb előkészület nélkül, így szüksége van a barátja, Mark Halperin segítségére. Mark megrendez egy betörést Hugh...
A hegyek, az erdők, a folyó- és tengerpartok különleges vadászterületnek számítanak, melyek olykor speciális vadászstratégiára és meglepő szokások felvételére késztetik a...
NA 0
Beköszöntött a tél a vadonban, s az állatoknak fel kell készülniük az év legkeményebb megpróbáltatásaira. De amíg egyesek az életükért küzdenek, mások számára új, kecsegtető...
NA 2016
A dokumentumfilm megismertet az űrhajósokkal, akik az egeket kutatják látványos kozmikus történésékért, és bemutatja, hogy világunk milyen pokoli állapotokkal nézhet szembe utolsó...
NA 2019
Brian Cox és Dara O Briain professzorok az Egyesült Államokba indulnak, hogy felfedjék a NASA három nagy űrkikötőjének titkait, melyek 50 évvel ezelőtt lehetővé tették az Apollo...
Minden motorral működő járgány őszinte rajongója, Jeremy Clarkson visszatér a képernyőre – Richard Hammond és James May társaságában. A műsorban felvonultatott családi autók,...
NA 1976
/ krimi
Luis Montoya, a nyugdíjas, de rendkívül büszke torreádor arról híres, hogy egyszer megmentette Curro Rangelnek az életét, amikor azt egy dühöngő bika megtámadta. Ezt a tettét azonban...
A BBC Earth bemutatja a látványos Hét világ, egy bolygó című sorozatról készült kulisszák mögötti, éleslátó bepillantást. A sorozat a legújabb a BBC-től és Sir David...
NA 2016
Pajor Tamás és az AMEN zenekar lemezbemutató koncertfilmje. Sztárvendég: Röhrig Géza és Takáts Tamás.
A globális felmelegedés és a gleccserek, jégtakarók olvadása következtében egyre több régészeti lelet és fosszilizálódott emberi maradvány kerül elő fagyos sírjából. Ez...
NA 1976
/ krimi
Egy illuzionista előadás során Santini, az elismert Los Angeles-i bűvész meggyilkolja az üzlettársát, Jesse Jerome-ot, aki zsarolta őt. Bár a szemfényvesztőnek látszólag tökéletes...
Bemutatjuk a Maldív-szigetek egyik, turisták nélküli gyöngyszemét, Maalhost, úgy ahogyan eddig még sosem láthatták.
NA 2017
Egy igazi horgászparadicsomot mutatunk be Önöknek Bicskén. Lenyűgöző természet, méretes halak.
Tartsanak Ardy Weltkamppal Thaiföldre, Gilgames szigetére, amely maga a földi paradicsom.
NA 0
Kevin Richardson megment két turistacsalogatónak használt oroszlánkölyköt. A legyengült kölyköket fel kell erősíteni, és megkezdődhet az Afrikába hazavezető út. A spanyolországi...
NA 1974
/ krimi
Milo Janus egy igazán dörzsölt üzletember, aki sikeres egészségközponthálózatot működtet egy társával együtt. Amikor azonban Gene Stafford rájön, hogy Milo titokban hamis...
NA 0
Az Északkelet-Ruandában fekvő Akagera Nemzeti Park vezetősége nemrégiben nagy fába vágta a fejszéjét: elhatározták, hogy újra betelepítik az őshonos, de mára kipusztult...
NA 0
Liz Bonnin a Horizon-sorozat egyik legmegosztóbb epizódjával jelentkezik. A dokumentumfilm stábja azt vizsgálja, hogy az új tudományos kutatások milyen kemény kérdéseket vetnek fel az...
NA 2019
Péntekenként azokat a filmlaborban digitálisan restaurált filmklasszikusokat sugározzuk, amelyek a Filmalap nemzeti filmörökség felújítási programja keretében nyerték vissza a lehető...
NA 2016
Terepen történő vizsgálódással és számos túlélő és történész beszámolójának köszönhetően az epizód új nézőpontból mutatja be a hírhedt vietnami háborút.
NA 2018
Emlékek szerelemről és barátságról Pilinszky János univerzumában. Pilinszky János (1921–1981) a 20. század egyik legnagyobb magyar költője volt, akinek szellemi jelenléte a mai...
NA 2016
1804. december 2.: Bonaparte Napóleon a franciák császárává koronáztatta magát. Napóleon, aki katonai zseni és építő volt, ezután úgy uralkodott, hogy szándékában sem állt...
Megismerkedünk az Asteroid Day Foundation alapítvánnyal, amely korai megfigyeléssel védi a Földet az aszteroidák ellen.
NA 2016
A különkiadás bemutatja a legnépszerűbb kutyafajtákat, feltárja, mitől vannak oda teljesen a britek egy bizonyos típusú kutyáért, és kideríti, hogyan változtak ezek a preferenciák...
Noha Madeleine McCann szülei meg vannak győződve arról, hogy kislányukat nyaralás közben a portugál üdülőhelyen elrabolták, hamarosan rájuk terelődik a gyanú...
NA 2019
Magyar Napokat rendeztek az izraeli fővárosban, Tel-Aviv pezsgő életű kikötőjében. Az izraeli magyar kulturális évad eseményei közé illesztett, háromnapos program a magyar...
NA 2001
Sally olyan kúriákról készít fotósorozatot, mint amilyen Lord Kerrymore-é. Rögtön elnyeri a férfi szimpátiáját, és a bizalmába férkőzik. Lisa, Lord Kerrymore unokahúga félti...
NA 2018
/ zenés
Pazar elegancia, csodálatos báli hangulat, szemet gyönyörködtető ruhaköltemények. Igen, ez a 2018-as Ring Estély az Erkel Színházban, melynek díszvendégei Roberto Alagna, világhírű...
NA 2019
Szaud-Arábia első Formula-E rendezvénye hatalmas láncolatot indít el, ami talán mély változásokat is hozhat.
NA 2017
A házigazda Cecily Strong szívmelengető történetei arról, hogyan fogadtak örökbe hírességek állatokat. Találkozunk David Backes jéghokissal és Selma Blair színésznővel.
NA 0
Van egy különös, alig ismert csoportja az állatoknak, melyeknek az angol nyelvben beszédes, sokat eláruló módon ’gulper’, azaz ’nyelő’, ’bekapó’ a gyűjtőneve. És valóban,...
NA 2018
Csontos János József Attila-díjas író, költő, újságíró, televíziós szerkesztő, a Magyar Idők munkatársa fájdalmasan korán halt meg. A filmben az Írószövetség, az MMA, a...
NA 2019
Szenes Iván slágereit az egész ország kívülről fújja, az évről évre megrendezett emlékkoncerteken pedig megtelik a Szenes Iván tér a rajongókkal. Két részes szilveszteri...
Óriás pókok, rejtélyes foltok, nyálkás dolgok − mindezek elkerülhetetlen kellékei egy horrorfilmnek. Ám néha ezek a jelek valóban hátborzongató gyilkosságokra utalnak. És sokszor...
2015-ben Kalifornia partjainál egy hosszúszárnyú bálna landolt egy fiatal pár kajakján. Szerencsére túlélték a "becsapódást". A pár egyik tagja, Tom Mustill dokumentumfilmes a...
NA 1976
/ krimi
Ward Fowler egy népszerű szappanoperaszínész, akinek egy napon elege lesz produceréből és egykori szeretőjéből, az őt évek óta zsaroló Claire Daley-ből. Ezért úgy dönt, hogy egy...
Túlélők és szemtanúk mesélnek megrázó történeteket félelemről, kitartásról, bátorságról. Idő: a második világháború. Hely: az európai hadszíntér, mélyen az ellenséges...
NA 2017
2010. április 26. Mexikói-öböl. Vajon mikorra áll helyre az egyensúly, amit a történelem eddigi legnagyobb tengeri olajkatasztrófája okozott? Számtalan tudományterület kutatói...
A Harvey hurrikán okozta árvizek miatt számos állat elveszítette az otthonát. A hivatásos és önkéntes állatmentők fáradhatatlanul dolgoztak az állatok megmentésén.
A Megváltó születése a keresztény világ örömünnepe. Az előadásban az örömhír vivői az angyalok üzenetét viszik haza szerte a Kárpát-medencébe, a hír hallatán pedig táncra...
NA 2019
A dél-afrikai Sabi Sands Vadrezervátum leopárdkirálynője több mint egy évtizeden át a Karula nevű híres nőstény volt. Mostanra azonban az ő ideje lejárt, s az utódai szeretnék az...
NA 0
Az alakja mindenhol ott van az ünnepi évadban – vajon mivel ragadja meg a Mikulás az idősek és a fiatalok képzeletét egyaránt?
A szakértők évtizedekig azt hitték, hogy tudják a választ arra, hogy egyes emberek miért híznak, míg mások nem: túl sok kalória és nem elég testmozgás. Ám a legújabb tudományos...
Oliver Brandt felesége rendkívül pénzigényes életmódot él. Ehhez pedig a költségeket a férfi csak úgy tudja előteremteni, hogy ügyfeleikből egyre több pénzt csikar ki, és azt...
NA 1975
/ krimi
Rosanna Wells számára a mexikói hajóút nem egy szokványos kiruccanás, hanem út egyenesen a halálba. Az énekesnő ugyanis megpróbálja zsarolni igen gazdag és magas beosztású nős...
NA 2018
A madarak – az állatvilágban szinte egyedülálló módon – mind a hét kontinensen megtalálták az életben maradás módját. Ehhez a bravúrhoz azonban hosszú evolúció és bámulatos...
NA 0
A természetben járva néha tudomást sem szerzünk róla, hogy a világ legvadabb és legfelfegyverzettebb hadseregei vívják élethalálharcukat a lábunk alatt. A rovarvilág célratörő...
NA 1977
/ krimi
Abigail Mitchell számára csak egyetlen dolog ad értelmet az életnek: megbosszulni unokahúga tragikus halálát. Ezért a halálért Abigail az unokaöccsét, Edmund Galvint tartja...
NA 0
A Babos Tamás (Szíven szúrt ország, Budapest ostroma, Szigorúan titkos) és Kálomista László Tamás szerkesztő rendezésében készülő alkotás archív felvételeket, történész...
NA 1975
/ krimi
Margaret Meadis közli a vejével, Harold Van Wyck-kel, hogy nemsokára le kell mondania a család nagyvállalatának vezérigazgatói posztjáról a nő fia, Arthur javára. Van Wyck pedig egész...
NA 2003
A becslések szerint akár tízméteresre is megnövő óriáskalmár a földkerekség egyik legrejtélyesebb állata. A felkutatására és megpillantására irányuló kísérletek az esetek...
NA 2018
A kétrészes természetfilm utazás a világ egyik legszebb országában. A magas hegyek havas, jeges világától, hatalmas gleccsereitől, zúgó vízeséseitől és hegyvidéki patakjaitól az...
66 millió évvel ezelőtt egy London méretű aszteroida csapódott a Földbe. Ez volt az a nap, amikor kihaltak a dinoszauruszok. Hogy tudta egyetlen becsapódás eltörölni a Föld színéről...
A Brit Tudományos Múzeumban mindent megtudhatunk azokról a találmányokról, amelyek megváltoztatták a világunkat.
Szemtanúi lehetünk a berlini fal építésének és ledöntésének személyes történetek és a két történelmi- és kulcspillanathoz vezető legfontosabb események tiszta áttekintése...
NA 1978
/ krimi
Paul Gerard ételkritikus, aki évek óta zsarolja a város egyik legismertebb vendéglőjének tulajdonosát tudván, hogy az újságban megjelenő kritika tönkre teheti az éttermet. Ezért a...
NA 1975
/ krimi
Dr. Marcus Collier egy pszichiátriai intézet vezetője, ám miközben Nadia Donner a páciense, szerelmi viszonyt is folytat vele. Amikor Nadia férje értesül a viszonyról, azzal fenyegeti...
NA 2021
/ fantasy
Egy hatalmas áradást követően egy fiatal férfi a szomszédja vízálló házában tér magához, és ketten próbálják megmenteni az emberiséget a megsemmisüléstől.
NA 2021
/ akció
Egy csapat főiskolás egy iskolai projekten dolgozik, azonban véletlenül jóval nagyobb eredményt érnek el, mint amire számítottak.
Stephen Fry feltárja a pápaszemes medve, a híres mesefigura, a Paddington maci ihletőjének kevéssé ismert szokásait.
NA 2019
Florida, a napfényes állam. A nyüzsgés mögötti vad oldala híres fajok otthona. De az édennek ára van: Floridának minden évben tomboló erőkkel kell szembenéznie. Ráadásul már a...
NA 0
A természetfilmes Christian Baumeister a csodálatosan gazdag élővilágú Pantanal-mocsárba látogat, hogy valóra váltsa élete álmát: lenyűgöző közeli felvételeken megörökíteni,...
Akárcsak a hétköznapi fogásokhoz, a karácsonyi menü elkészítéséhez is mindössze öt hozzávalót használ fel Jamie, bizonyítva, hogy a fantasztikus ételek nem a végtelen...
NA 0
Mexikó ősi, fenséges, sokarcú ország tele titkokkal. Hatalmas dzsungeleiben és óceánjaiban olyan lényekkel találkozhatunk, amelyekkel sehol máshol a Földön.
NA 2009
A fekete mamba Afrika leghalálosabb kígyója -– félnek tőle és tisztelik a kis országban, Szváziföldön. A hoteltulajdonos, Thea Litschka-Koen eltökélt, hogy megváltoztassa a mérges...
Nyers erő és kollektív stratégia tekintetében a bivalynak egyetlen növényevő se ered a nyomába Afrikában. A faj ezeket az erényeket a sors fintorából épp a legfőbb ellenségének...
A Grammy-díjas Gustavo Santaolalla, világhírű argentin zeneszerző, zenész és producer, a spanyol nyelvű latin-amerikai rock egyik megteremtője első alkalommal lépett fel Magyarországon...
NA 2002
Sandra, a virágüzlet tulajdonos boldogan él Cornwallban kisfiával, Chris-szel. Megszokott életük fenekestül felfordul, amikor Serena, Sandra féltestvére felbukkan Londonból, és el...
NA 2016
/ dokumentum | életrajzi
Szepsy István portréja, A szőlőtőkék adják e film keretét, melynek négy szegletében a változó arcú évszakok, aranymetszésében pedig a természettel együtt lélegző, gondolkodó...
NA 0
Az állatvilágban számtalan motivációja lehet a harcnak: egy terület megszerzése, a zsákmány megvédelmezése, vagy épp egy nőstény figyelmének a felkeltése. Ezek általános, az...
1893-ban Ernest Thompson belovagolt Új-Mexikóba, hogy megöljön egy portyázó marhagyilkost: egy Lobo nevű farkast. Ami ezután történt, megváltoztatta azt, ahogy az amerikaiak a...
NA 1978
/ krimi
Kay Freestone biztosra vette, hogy előléptetik a munkahelyén. Amikor azonban ezt a főnöke, aki egyben a szeretője is, megakadályozza, Kay egy tökéletes gyilkosságot visz véghez egy...
NA 2019
Valahol félúton Európai és az Amerikai kontinens között van egy MAKARONÉZIAI vulkanikus szigetvilág az Atlanti-óceán közepén. A rendkívül változatos szigetvilág mindegyike...
NA 1975
/ krimi
Hassan Salah, egy arab orientálódású szervezet vezetője meg akarja gyilkoltatni ellenlábasát, Alafat. A gyilkosságot úgy állítja be, mintha támadás érte volna a férfit. Tettének...
NA 2017
Kolumbia a Föld egyik leggyönyörűbb országa: a buja esőerdőt helyről helyre hatalmas, vízinövényekkel benőtt mocsarak tagolják; a mangróveerdőt arrébb hullámzó, végtelenbe...
A tobzoska a Föld egyetlen valódi pikkelyes emlőse. Szinte semmit nem tudunk az életükről, de ezek az állatok tartanak egy sajnálatos rekordot: ők a legkeresettebb emlősök a...
NA 2018
Albánia természetes élőhelyekben és vizekben gazdag ország Dél-Európában. Itt található Európa legöregebb és legfiatalabb tava, valamint a kontinens legtöbb hegye. Sokszínű...
Másodjára került megrendezésre a Pilismaróti öbölben a FŐHESZ nagyhalas behúzós versenye. Ács József és Paál Norbert is indult a megmérettetésen. Nézzék meg az ő...
NA 2018
Hogyan cserkészik be és támadják meg prédáikat a cápák? A film ezt mutatja meg látványos felvételek és izgalmas szakértői magyarázatok segítségével.
NA 2017
Peter Rosegger, az egyik leghíresebb osztrák író egy hegyi tanyán nőtt fel. Elbeszéléseiben gyakran mesélt a csodálatos tájról, a tanyát körülvevő erdőről és a benne élő...
NA 0
Három állat története, amelyek "különcöknek" születtek. Mindhárman teljesen eltérnek színükben a fajtársaiktól, így sokkal keményebben kell küzdeniük az életben maradásért.
NA 2016
Afrika száraz szavannáin a nagymacskák számára az élet az év nagy részében biztonságos, egyhangú és előre kiszámítható. Van azonban egy nyolchetes zavaros időszak, amikor minden a...
NA 2019
A neves természetfilmes, Bertie Gregory a kanadai sarkvidékre látogat, ahol az állatvilág legszívósabb és legtalálékonyabb tagjai küzdenek a túlélésért az elemekkel és egymással.
NA 2018
A 19. század végének egyik legnagyobb festője Gauguin, akit csak halála után ismertek el. Kivételes tehetsége elképesztően tragikus sorssal párosult. Bár képességeit igen hamar...
NA 0
Shakespeare halhatatlan remekműve Matthew Bourne rendezésében, a maga alapította New Adventures színházi társulat előadásában elevenedik meg London Sadler’s Wells táncszínházának...
A fiatal rádiós DJ, Chanee szenvedélye a zene és az állatok; Borneó gibbonjait a kihalás fenyegeti, ezért Chanee létrehozott egy mentőközpontot, és rádiót használ az információ...
NA 1997
Jane erős, sikeres lány. Húga, Lorry gyenge, mindig bátorításra és támogatásra szorul azóta, hogy édesanyjával súlyos autóbalesetet szenvedett és emiatt megsérült a lába. Lorry-t...
A Schindler listájára hasonlító történetben Karl Plagge őrnagy 1240 zsidót férfit, nőt és gyereket foglalkoztatott, és képes volt megóvni közülük sokat Litvánia zsidóságának...
Mit csinálnak az állatok, amikor azt hiszik, hogy senki se látja őket? Erre voltak kíváncsiak a film alkotói, amikor kameracsapdákat állítottak fel... kandikamerákat helyeztek el a...
