He-Man rátalál a múltjára

2026.06.08 16:14 fankbringa Olvasottság: <100x

2

Nagyon vártam ezt a filmet, mert gyerekkorom nagy kedvence volt a rajzfilm és az élőszereplős film is, jó érzésekkel gondoltam vissza rá. Már akkor sem akart több lenni egy egyszerű Zs-kategóriás filmnél, de ezzel együtt is belopta magát a szívembe. Hogy egyszerűen fogalmazzak, az új film maradéktalanul teljesítette az elvárásomat. Látványos, hősös, meseszerű alkotás, ami úgy akar lenyűgöző lenni, hogy közben fogjuk a fejünket a komolytalan megoldások láttán.

Camila Mendes kiválóan alakította Teelát, erősen emlékeztetve az Ella Purnell által megformált karakterre a Falloutból. Kedves, barátságos, harcos lány. Nicholas Galitzine eddigi munkásságát nem ismertem és a filmben nyújtott teljesítménye után sem lett számomra izgalmas. A kettejük dinamikája megmaradt annál, hogy a fiú bénázik a lány közelében. Ami Adamet illeti, nehéz lehetett ennyire ellentmondásos és nehezen szerethető figurát eljátszani. Értem, hogy ezzel a célcsoportot akarták elérni, viszont sem meseszerű nem volt, sem fantasy nem volt. Olyan lett, mint egy átlagos Mattel-figura, amibe mindenki azt gondol bele, amit akar, hogy a végén olyan legyen, mint amibe semmit nem gondoltak bele. Szóval semmilyen.

Idris Elba abszolút kedvencem. Örültem, hogy a filmben is szerepelt. Van benne valami megnyugtató és erőt sugárzó, amitől számomra minden jelenet értékesebb lett, amiben szerepelt. Jared Leto az arcát nem adja a figurához, de az írók által megálmodott bohókás gonosz szerep nagyon illett hozzá. Amikor a végső csatához érünk, amiben He-man és Skeletor összecsap, az egész csata egy képregény lapjait idézi fel, ahol a képzeletünkkel töltjük ki a hiányzó részleteket.

Chris Butler eddig animációs filmekhez írt történetet, ez adja a meseszerű vázat, amit Adam Nee és Aaron Nee próbált felnőtt környezetbe ültetni. Nagyjából sikerült. Travis Knight szerintem nagyot alkotott az Űrdongóval, és itt sem volt hiányérzetem. A forgatókönyvből nem lehetett többet kihozni. A rajzolás és az effektek nagyon tetszettek, köszönjük annak a több mint 2000 embernek, akik dolgoztak rajta. Kicsit játékfigurás, fantasy, mese stílusban rajzolt művilág hatása volt. Előkerültek az eredeti kosztüm- és világépítési stílusok, hogy meglegyen a nosztalgiaélmény. Az 1987-es film szerény képességeivel megépített látványt felturbózták és lett belőle egy modernizált képregény- és játékstílusú színes világ. Pont amilyennek lennie kellett. A kosztümök szerintem zseniálisak voltak. Ötvözték a túlzó formákat és a finom részleteket. Nem akart modern és előremutató lenni. Könnyebb elkerülni az összehasonlítgatásokat is.

Kedvenc jelenetem az edzőtermi beszélgetés Dolph Lundgren és Adam között. Mit javasolna a tapasztalt hős az ifjú hősnek? Azzal kezdve, hogy babrál a kis súlyokkal egészen a nehezen befogadható bölcs tanácsig, végig lenyűgöző volt. Ki lehetett volna többet is hozni belőle, de az egész filmre jellemző egyfajta félkész hatás, ami itt is megvolt. Üde színfolt volt a rajongók kedvéért. A retro hatás végig épült a filmben és a végén csak azt vártam, hogy lesz-e harci macska vagy sem. Az előző filmből kimaradt, de itt megjött a lelkes nézők kedvéért.

Összességében kaptunk egy végig kiszámítható, gyerekes, időnként fájdalmas humorú katyvaszt, amit lehet szeretni és utálni, de semlegesnek maradni nagyon nehéz vele kapcsolatban. A fiataloknak ajánlott megtekinteni, hogy kapjanak egy kis ízelítőt a szülők és nagyszülők gyerekkorából és hálásak legyenek érte, hogy az ő gyerekkoruk mennyivel modernebb és befogadhatóbb lett. A film kiemelkedik az egyedi látásmódjával és látványvilágával, ami üdítő lehet a Marvel világától megfáradt nézőknek.