![]()
Egy napja volt szerencsém látni a Hannes c.filmet. Régóta szerettem volna megnézni, de nem volt lehetőségem rá sehogy sem. Köszönöm, HBO MAX. Ahogy látom, nagyon alulértékelt film az IMDb-n. Nem szuperhősös, nem blockbuster, nem bugyuta klisés vígjáték, hanem életszerű film. Csendesebb, de többet mutat, mint bármely, akár feszültebb művészfilm. Természetesen azokat is nagyon szeretem.
Ez itt egy teljesen napfényes német film, osztrák főszereplővel, és más, szintén nagyon jó színészekkel, remek történettel. Bevallom, a Császárné című sorozatban Miksa szerepében tűnt fel nekem ez a szőke fiatalember, JoHannes Nussbaum, aki óriási tehetség. Még mindig nem találok szavakat. Abszolút remekmű az élet ábrázolásában. Könnyed, de mégsem. Egyedülálló. Keserédes történet egy kivételes barátságról, az ifjúságról, a szabadságról, a tragédiáról, ami megtörténhet, az élet legnagyobb élvezetéről, és pillanatok alatti megváltozásáról. Üdítő a sok kis mozaikból összerakott történet. Családról, másokkal való törődésről, szerelemről, esendőségről. AZ ÉLETről, de nem hétköznapi módon.
![]()
A barát, valaki, aki mindent megtesz, nem csak vár valakire, változásra, a barátja gyógyulására, hiszen olyan, mintha az ikertestvére lenne. Nem szimplán barátja Hannesnek Moritz: a nagybetűs testvéri barátság. Több ez, mintha vérségi kötelék volna. Él vele, akkor is, amikor szólni sem tud. Megtesz mindent, de mindent a barátjáért. Csodálatos karakterek mindketten. A bánat és az öröm keveredve némán, de nagyon különleges módon mutatkozik meg, és mindent úgy folytat, ahogy lennie kell. Ezer szálon átszőve láthatatlanul a történet. Ahogy az élet. Keserédes, de gyönyörű. Jó látni Hannest abban a kevesebb, de annál értékesebb jelenetben igazi vagány, vicces fiatalemberként, teljes szabadságában, humorában. "A végén mindenki élete egész." A legmélyebb után, ami mégis valami jóval keveredik, s így váltakozik. Gyönyörű.
JoHannes Nussbaum egy nagyon tehetséges színész, a Császárnőben Miksaként is fantasztikus volt. Osztrák színész, aki főleg Németországban és színházban játszik, tudomásom szerint. Aki fogékony a nem hétköznapi történetekre, de valójában lehetne az a sztori alaptézise alapján, csak ajánlani tudom.
60 Hannes (2021)
A 19 éves Moritz és Hannes gyermekkoruk óta legjobb barátok. Azonban minden megváltozik a napon, mikor Hannes-t motorbaleset éri, és kómába esik. Moritz nem adja fel a reményt,... több»
Szereplők: Hannelore Elsner, Lisa Vicari, Johannes Nussbaum, Heiner Lauterbach, Jeanette Hain

