2021.07.02 21:52 Kóborló Olvasottság: 396x
2

Nosztalgiázás a Videokazetták korszakából

Mint oly sok filmrajongó, én is még a videokazetták aranykorszakában szerettem meg a filmeket. Abban az időben, amikor még gyerekfejjel beleszerettem a filmek világába, mondhatni nem voltam válogatós, jöhetett bármiféle műfajú film, mindet élvezettel néztem végig (igen még az olyan rém rossznak számító alkotásokat is, mint A holdcserkészt).

Gyerekfejjel drága szüleim próbáltak távol tartani a horrorfilmektől, de mint általában, az ilyenkor jelentkező kíváncsiságot csupán ideig-óráig lehet elnapolni, és ha nem is ez a film volt az első horrorfilmem, amit láttam, de az első pár tucatban biztos benne volt. Még arra is emlékszem, milyen körülmények közt ültünk neki pár általános iskolai osztálytársammal ennek a filmnek (kissé vicces így visszagondolva, hisz akkor kissé olyan érzésünk volt, mintha valami hű de nagyon tilos és tiltott dolgot tennénk egy ilyen film megtekintésével). Így visszagondolva erre a közel 30 évvel ezelőtti emlékre, gondoltam, épp itt lenne az ideje, hogy nosztalgiázás címszó alatt újra megnézzem A holdcserkészt (hozzáteszem, hogy piszkosul nem emlékeztem már szinte semmire ebből a "félelmetesen zseniálisra" sikeredett produkcióból, arra viszont igen, hogy idehaza a Hungaro Video forgalmazásában került a videotékák polcaira).

Nosztalgiázás a Videokazetták korszakából

Igen, igen, a legtöbb olyan régi motoros filmrajongó, mint amilyennek magamat is tartom, amikor szóba kerülnek a videokazetták, a többségnek a jó öreg sárga kazettásan elhíresült Vico-filmek jutnak az eszükbe, viszont azt kell, hogy írjam, hogy a sok más forgalmazó mellett talán a Hungaro Video jeleskedhetett azzal a nem túl pozitív dicsőséggel, hogy az ő horrorfilmes felhozatalában hemzsegtek az olyan zs-kategóriás gyöngyszemek, mint eme alkotás is.

Tulajdonképpen A holdcserkész című film olyan, mint egy Péntek 13 rész, csak sokkal rosszabb technikai kivitelezésű gyilkosságokkal, gyengébb szereplőkkel, megmosolyogtató dialógusokkal, és még a feszültségkeltés sem igazán tud működni alatta, merthogy még a feszültnek és izgalmasnak szánt jelenetek is olyan rosszul vannak filmre véve, hogy csak mosolyogni tudunk rajta.

A holdcserkész egy klasszikus slasher horror, ami az egész játékideje alatt folyamatosan építkezik azon szabályokból, amiknek mind meg kell lennie egy slasherben. Emiatt mindenképp jár is a pacsi a készítőinek, illetve azoknak is merem ajánlani a filmet, akik hozzám hasonlóan szeretnek nosztalgiázni a vhs-korszak kevésbé ismert (és egyáltalán nem zseniális) alkotásaiból. Egy apróbb megjegyzés még a filmhez, mivel a gyilokszámláló elég szépen pörög a közel másfél órája alatt, így az "egy gyilok, egy feles játék" még véletlenül se forduljon meg senki fejében vele kapcsolatban! Ha mégis, én előre szóltam.

2