Lassú víz partot mos

2026.01.19 09:08 ozemarkuseva Olvasottság: <100x

0

A Kamaszok összességében egy erős, nyomasztó és meglepően őszinte sorozat lett. A történet drámai íve működik, a karakterek megélései pedig kifejezetten hitelesek, nem érződik rajtuk az a tipikus „felnőttek írják, mit gondolnak a Kamaszokról” attitűd. Inkább az az érzésem volt, hogy a sorozat tényleg megpróbál belemászni a szereplők fejébe, és nem fél kellemetlen, fájó érzelmeket megmutatni.

A színészi játék kiemelkedő, különösen Owen Cooper, aki zseniális alakítást nyújt. Az ő jelenléte adja a sorozat egyik legerősebb érzelmi súlypontját, és pont emiatt fájó, hogy a történet lezárása kissé hirtelen érkezik. Egy plusz epizód kifejezetten az ő karakterére fókuszálva sokat adott volna az egész élményhez, és segített volna mélyebbre menni a következményekben, nem csak az eseményekben.

A sorozat egyik legérdekesebb, és egyben legmegosztóbb eleme a részenkénti egysnittes felvételi koncepció. Technikailag lenyűgöző, és kétségtelenül hozzájárul a feszült, szorongató hangulathoz, viszont időnként azt éreztem, hogy maga a forma a történet rovására megy. Néhány szál elkapkodottnak hat, mintha nem lett volna elég „lélegzet” bizonyos érzelmi pillanatok kibontására. Olykor az volt az érzésem, hogy nem azért haladunk tovább, mert a történet megkívánja, hanem mert a koncepció ezt diktálja.

Ennek ellenére, és ez fontos, a sorozat nem válik unalmassá. Sőt. A lassabb tempójú történetmesélés ellenére végig fenn tudja tartani a figyelmet, és folyamatosan ott van a levegőben egy feszült, nyugtalanító érzés. Valószínűleg pontosan ez volt az alkotók célja: nem kényelmesen fogyasztható szórakoztatás, hanem egy érzelmileg megterhelő, gondolkodásra késztető élmény. Összességében a Kamaszok nem hibátlan, de bátor és emlékezetes sorozat.