ozemarkuseva

Merész, működőképes… de több sebből vérzik
Az IT: Welcome to Derry alapvetően működőképes és sok szempontból bátor vállalás lett. Ami elsőként megfogott, az a sorozat dinamikája: a gyerekek közti kapcsolatok élők, természetesek és valódi érzelmi súlyuk van. Jól működik a csapatdinamika, és külön pluszpont, hogy a sorozat nem bánik kesztyűs kézzel a szereplőivel. Hiába alakul meg már az első részben egy „csapat”, pillanatok alatt ki is nyírják őket, ezzel egyértelművé téve: itt senki sincs biztonságban. Szintén erős döntés, hogy nem csak a gyerekek kapnak teret, hanem a felnőttek is. A sorozat világosan megmutatja, hogy Derry nem csak őket emészti fel, hanem mindenkit, aki ott él. Ez az aspektus jól mélyíti a történetet, és közelebb... több»

Egynek elmegy
A Jingle Bell Heist kellemes meglepetés volt a karácsonyi filmek között. Nem próbál meg világot váltani, de végre nem is ugyanazt a sablont kapjuk századszor: nem a „találkozik a pékfiúval a nagyvárosi menedzserlány” típusú történet, hanem egy kicsit izgalmasabb, egyedibb irány. A film sztorija alapvetően korrekt, könnyen fogyasztható, és bár a vége kicsit kiszámítható, azért sikerült egy olyan csavart beletenni, amitől mosolyogva bólintasz. A főszereplők közti dinamika működik, van kémia, van lendület, és ami külön öröm: nem csak a szerelmi szál viszi a hátán az egészet. A film valódi, életszerű problémákat is felvet, mint a család, a felelősségvállalás, vagy a „mindent elölről kezdeni” fél... több»

Jonas Brothers karácsonyi csomagolásban, csak a masni hiányzik...
Mindig is a gyenge pontom volt a karácsonyi filmek kategóriája. Az a fajta guilty pleasure, amit hideg estéken bekapcsolok, és ha még egy kis romantikát is belekevernek, akkor már kész is a boldogsághormon-koktél. Na, ez a film elvileg pont ezt akarta adni, egy kis ünnepi hangulatot, egy kis romkomot, némi musical fűszerezéssel. A hangsúly az elvileg-en van. Mert valahogy az egész olyan összecsapott lett. Időnként majdnem sikerül poénosnak lennie, de aztán mindig megmagyarázzák, mintha félnének, hogy nem értjük, így meg pont nem üt. A legnagyobb bajom viszont az volt, hogy végig úgy éreztem magam, mint egy idegen az ünnepi vacsorán: mindenki ismeri a belsős poénokat, csak én nem. Mintha egy ... több»

Ezt tényleg senki sem akarta...
A Nobody Wants This második évada sajnos pont azt hozza, amit az első után nem akartunk látni: ugyanazokat a köröket futják a főszereplők, csak most még kevesebb kémia és még több felesleges évődés mellett. A karakterek ugyanazokat a dilemmákat rágják újra, de már nem izgalmas, inkább fárasztó. Olyan, mintha mindenki ott ragadt volna, ahol az előző évad végén elengedtük őket. A romantikus szálak helyett inkább kínos flörtölések, a valódi érzelmek helyett meg üres párbeszédek maradtak. Egy tinisorozatban több valódi tűz van, mint ebben a harmincasok közötti évődésben. A befejezés pedig… hát, deja vu. Pont ugyanazokat az ablakokat hagyja nyitva, mint korábban, csak most már nehezebb elhinni, h... több»

Amikor a rock and roll terápiává válik
Őszintén szólva ez a film kifacsarta a szívemet. Mindig elgondolkodtam azon, hogy ha a nagy színészeink, Robert De Niro, Al Pacino... egyszer már nem lesznek, vajon ki viszi tovább a stafétát? Nos, ha megnézed a Springsteen: Szabadíts meg az ismeretlentől című filmet, rögtön rájössz, hogy Jeremy Allen White bizony jó eséllyel ott lesz a következő generáció legnagyobbjai között. Van benne valami egészen különös: kedves, mégis kicsit nyers, nem klasszikus értelemben vett jóképű, de egyszerűen nem tudod levenni róla a szemed. És bár lehet, hogy a rocksztár-imidzs is sokat segít ezen, de az biztos, hogy White ebben a filmben nemcsak eljátszik egy szerepet, hanem át is éli azt. A film egyébként... több»