ozemarkuseva

Hát milyen dolog ez?
Pár napja, amikor előkerült A dolog társasjáték, újra megfogalmazódott bennem egy gondolat, amit régóta kerülgetek: lehet, hogy ezt a filmet jobban szeretem, mint az Alien-filmeket. Nem azért, mert „jobb”, hanem mert máshol, máshogy és mélyebbre üt. A tematika hasonló: elszigeteltség, ismeretlen fenyegetés, bizalmatlanság, de a hangsúly teljesen más. És ez a különbség az, ami miatt A dolog számomra különlegesebb élmény. A Dolog nem klasszikus sci-fi horror, hanem paranoiafilm. Nem az idegen lény a legnagyobb fenyegetés, hanem az, hogy nem tudod, kiben bízhatsz. Carpenter itt nem jump scare-ekkel operál, hanem a bizonytalansággal. A rettegés nem abból fakad, hogy mi történik, hanem abból, ho... több»

Egy időhurkokba csomagolt egzisztenciális rémálom
Jóval a hype után jutottam el oda, hogy megnézzem a Sötétséget, és talán pont ez volt a legnagyobb szerencsém. Nem voltak elvárásaim, nem kerestem a következő „mindblown” Netflix-szenzációt, és mégis a lehető legtöbbet kaptam. A Sötétség nem csupán egy sorozat, hanem egy gondolatkísérlet, egy sötét filozófiai labirintus, ami az időn, a sorson és az emberi szabadság illúzióján keresztül vizsgálja az élet értelmét. A történet szerkezete önmagában is filozófiai állítás. A Sötétség az időt nem lineáris narratív eszközként kezeli, hanem ontológiai problémaként: mi van akkor, ha a múlt, a jelen és a jövő egyszerre létezik? Ha a döntéseink valójában már megtörténtek? A sorozat radikálisan determini... több»

Amikor a film viszi a hátán Gerard Butlert, nem fordítva
Amikor megláttam, hogy készül a Greenland folytatása, az első gondolatom az volt: „Volt első?” Aztán megnézve ezt a filmet, teljesen világossá vált, miért maradt ki az életemből. Pedig a Greenland alaphelyzete kifejezetten hálás lenne: világvége, emberi dráma, túlélés, morális dilemmák... ez a posztapokaliptikus téma teljesen helytálló lenne. A szereplőkben is lett volna potenciál, különösen a családi dinamika és a döntési helyzetek terén. Ehelyett kaptunk egy összecsapott, logikátlan és fájdalmasan vontatott filmet, amely mintha saját maga sem tudná, hogy túlélőthriller, katasztrófafilm vagy melodráma akar lenni. A történet tele van olyan döntésekkel és fordulatokkal, amelyek inkább a forga... több»

Téli, jeges limonádé
A People We Meet on Vacation alapvetően egy laza, nyári romkom benyomását kelti, és talán pont ezért érződik kicsit furcsának a megjelenítése: sokkal jobban működött volna egy klasszikus nyári premierként. Ez persze inkább hangulati kérdés, nem a filmet minősíti, de az élményhez sokat hozzáadott volna az évszak. A két főszereplő közötti kapcsolat már a kezdetektől többet ígér, mint amennyi végül valóban kibontásra kerül. Mire ténylegesen „lesz köztük valami”, addigra a kémia számomra már kifulladt, pont akkor, amikor igazán működnie kellett volna. A főszereplő lány karaktere ráadásul kissé komfortzónán kívüli: gyakran idétlen, nehezen azonosulható, és felnőtt karakterként ez a viselkedés kev... több»

Bevállalós és merész
A Conjuring első része számomra mindig is különleges élmény marad. Megdöbbentő, hogy a 21. században egy stúdió ennyire bevállalós, klasszikus stílusú horrorral állt elő, amely sok szempontból a régi idők pszichológiai és hangulati feszültségét idézi. A film nem az olcsó ijesztgetésekre, jump scare-ekre épít, hanem a légkörre, a karakterek hitelességére és a fokozatos feszültségre, ami a valódi rettegést kelti. A színészi választás zseniális: Patrick Wilson és Vera Farmiga párosa tökéletes. Kapcsolatuk természetes és hiteles, ami még erőteljesebbé teszi a filmben megjelenő fenyegetettséget. Ugyanígy a család tagjai is meggyőzőek, a köztük lévő dinamika valóságos, ami miatt a horror élménye s... több»