ozemarkuseva

On! Campus
A Off Campus számomra kellemes meglepetés volt, főleg úgy, hogy a könyveket nem olvastam előtte. Könnyen lehetett volna egy újabb sablonos, romantikus, egyetemi sztori, de szerencsére ennél sokkal több lett. A karakterek közti kémia végig nagyon működik, ettől az egész természetesebb és szerethetőbb lett. Emellett a soundtrack is brutálisan jól el lett találva, külön öröm számomra, amikor egy sorozat zenéi ennyire hozzá tudnak adni a hangulathoz. Azóta is hallgatom őket, szóval nálam ez egyértelműen betalált. Külön tetszett, hogy bevállalós tudott lenni, mégsem ment át üres provokációba. A lazább, szexibb részek mellett megvolt benne az érzelmi mélység is, ami miatt a karakterek és a kapcsol... több»

Ennek az ördögnek még mindig jól áll a Prada
A "The Devil Wears Prada 2." összességében kellemes folytatás lett, nem váltja meg a világot, de meglepően szívmelengetőre sikerült. Különösen azokban a jelenetekben működik igazán, ahol Stanley Tucci karaktere kerül előtérbe. Látszik rajta, mennyire élvezte, hogy újra Nigel bőrébe bújhat, és ez a lelkesedés gyakorlatilag az összes visszatérő szereplőn érződik. Meryl Streep továbbra is zseniális, és Miranda karakterét szerencsére nem zsigerelték ki, hanem megkapta ugyanazt az elegáns, rétegezett ívet, ami miatt az első részben is ennyire működött. És igen, még mindig elképesztő a jelenléte. A film kellően nosztalgikus, de közben próbál új dolgokat is behozni, változó sikerrel. Andy karakte... több»

Ha az ember vére a földre hullik, a föld felissza azt.
A 1883 teljesen más, mint amit egy klasszikus westerntől várnál: nem romantizál, hanem kíméletlenül megmutatja, milyen volt valójában a túlélés, dehát ez Taylor Sheridan stílusa. Lassabb tempójú, nyersebb, sokszor kifejezetten nyomasztó, de pont ettől működik ennyire jól. A karakterek esendők és emberiek, a látvány pedig gyönyörű kontrasztot ad a történet brutalitásához. Nem egy könnyű élmény, de mégis magával ragadó. A Yellowstone franchise nagyon jól megtalálta azt a fűszert a sorozatainál, amitől az emberek azt gondolják, hogy minden rossz ellenére szívesen élnének egy ranchon - én legalábbis biztosan.

A gonosz, halott múmia
A Lee Cronin: A múmia összességében nem lett rossz, de végig ott van benne az az érzés, hogy lehetett volna sokkal több is. Az egész filmen erősen érződik az Evil Dead vibe, ami nem meglepő, hiszen ugyanaz a rendező, Lee Cronin áll mögötte. Látszik, hogy az ő látásmódja nagyon erre a fajta nyers, undorító, kicsit túlzó horrorra van ráállva, és ez működik is. Sőt, néha az az érzés, hogy talán jobban járt volna a film, ha inkább egy új Evil Dead-részként készül el, mert a múmiás-kultuszos vonal nem igazán tud kibontakozni. A szereplők viszont kifejezetten erősek. Mindenki nagyon jól hozza a karakterét, és külön pozitívum, hogy a gyerekszereplők is meglepően jók, ami nem mindig evidens ebben a... több»

Inkább Trash mint Thrash...
A Thrash tökéletes példája annak, amikor egy film azt hiszi, elég egy látványos alapkoncepció, aztán gyorsan kiderül, hogy ez nagyon nincs így. Komolyan, hány tornádós, cápás (vagy jelen esetben ennek kombinációja) filmnek kell még elkészülnie ahhoz, hogy a készítők rájöjjenek: ez önmagában kevés? Egy ilyen ötlet maximum egy jó alap, de ha nincs mögötte rendes történet, akkor az egész nagyon hamar üressé válik. A Thrash azért kicsit érezte ezt, ezért gyorsan elő is rántja a kötelező paneleket: PTSD-vel küzdő lány, aki elveszítette a szüleit, várandós nő (nyilván a szülés is beindul a legrosszabb pillanatban), problémás családi háttérből jövő testvérek, meg persze a mindent tudó megmentő kar... több»