A "The Devil Wears Prada 2." összességében kellemes folytatás lett, nem váltja meg a világot, de meglepően szívmelengetőre sikerült.
Különösen azokban a jelenetekben működik igazán, ahol Stanley Tucci karaktere kerül előtérbe. Látszik rajta, mennyire élvezte, hogy újra Nigel bőrébe bújhat, és ez a lelkesedés gyakorlatilag az összes visszatérő szereplőn érződik. Meryl Streep továbbra is zseniális, és Miranda karakterét szerencsére nem zsigerelték ki, hanem megkapta ugyanazt az elegáns, rétegezett ívet, ami miatt az első részben is ennyire működött. És igen, még mindig elképesztő a jelenléte.
A film kellően nosztalgikus, de közben próbál új dolgokat is behozni, változó sikerrel. Andy karaktere például szerintem kifejezetten jól sikerült ebből a szempontból. Érződik rajta, hogy telt el idő, volt élete a képernyőn kívül is, fejlődött, változott és ez jót tett neki. Az már kevésbé működik, hogy kapott egy teljesen összecsapott, szinte felesleges romantikus szálat egy olyan férfival, akinek konkrétan a nevére sem emlékszem...
Ami nálam inkább a negatív oldalra került még, az sok mai film egyik általános jellemzője, vagyis az erőltetett „lazítás”. A szlengek, a túl modernre húzott párbeszédek és karakterreakciók néha teljesen kilógtak ebből az elegáns, patinás közegből. Mintha mindenáron bizonyítani akarták volna, hogy a film mennyire „mai”, pedig erre ennél a történetnél egyáltalán nem lett volna szükség. Nem tökéletes folytatás, de szerethető. És ami talán a legfontosabb: nem rombolja le azt, amitől az első film ennyire ikonikus lett. Sőt, inkább így válik igazán teljessé főhőseink története.
#utazo
64 Az ördög Pradát visel 2. (2026)
dráma | romantikus | vígjáték
Miranda Priestly a hagyományos magazinkiadás hanyatlásának idején próbálj mederben tartani a karrierjét. Szembetalálja magát Emily Charltonnal, egykori asszisztensével, aki mára... több»
