A velem egyidős film hősei bizakodással tekintenek az erősen rózsaszínű, de inkább vörös jövőbe. A sematikus filmek előfutára ez a darab, minden megoldódik, a gazember nyugatimádók elnyerik méltó büntetésüket, mi pedig egy szuper hegesztő eljárással ... Többépíthetjük fel az országot. Már rögtön a legelején egy óriási történelmi hamisítás látható; a valaha jobb napokat látott nagyságos asszony (Tolnay Klári) az egy lóval húzott szekérrel a Balatonról a rommá lőtt Budapest felé tart, de kiesik a szekér kereke. Milyen szerencse, hogy éppen arra tart egy szakasz hős szovjet katona, akik se perc alatt megjavítják a szekeret. Igen, ez számtalanszor előfordult, nem pedig az, hogy minden nőt – kortól függetlenül – megerőszakoltak. Erről Polcz Alaine, vagy Márai visszaemlékezései is tanúskodnak. Sok hasonló mozzanat van a filmben, másként nem is készülhetett volna el. Kordokumentumként értékelhető, milyenek voltak a koalíciós idők, amikor még Rákosi és bandája nem bitorolták teljes mértékben a hatalmat.
