Kim Young Kwang, koreai modell és színész 1987. január 11-én született Incheonban. Édesapja a vietnami háborúban vesztette életét, a fiú ekkor még iskolás volt. Családja anyagi problémái miatt újságkihordással keresett pénzt. A majdnem 190 cm magas, jó kiállású fiatalember modellkedéssel folytatta, ahol hamarosan díjakat és nemzetközi sikereket ért el.
2008-ban debütált színészként a „Worlds Within" című sorozatban. Jellemzően romantikus drámákban kapott szerepeket a következő... Több
Kim Young Kwang, koreai modell és színész 1987. január 11-én született Incheonban. Édesapja a vietnami háborúban vesztette életét, a fiú ekkor még iskolás volt. Családja anyagi problémái miatt újságkihordással keresett pénzt. A majdnem 190 cm magas, jó kiállású fiatalember modellkedéssel folytatta, ahol hamarosan díjakat és nemzetközi sikereket ért el.
2008-ban debütált színészként a „Worlds Within" című sorozatban. Jellemzően romantikus drámákban kapott szerepeket a következő években. 2013 decemberében megkezdte kötelező katonai szolgálatát. Két év helyett neki mindössze hat hónapot kellett letöltenie, mivel édesapja a nemzet büszkesége címet kapta halála után. Majd visszatért a film világába, és 2018-ban megkapta a legjobb férfi színésznek járó díjat a Baeksang Arts Awards-ön az „On Your Wedding Day”-ben nyújtott alakításért.
Ezután a romantikus karaktereket elhagyva a krimi-thriller műfajába tért át, emlékezetes pszichopata figurákat keltve életre (Somebody, Evillive). Dolgozott Disney és Netflix produkciókban is.
Filmjei:
First Ride (2026) - Do-Jin
A Year-End Medley | Happy New Year (2021) - Seung-Hyo
Mission: Possible (2021) - Woo Soo-Han
On Your Wedding Day | Neoui Gyeolhonsik (2018) - Woo-Yeon
Broker (2018) - Choi Sang-Min
The Soul-Mate | Wondeopool Goseuteu (2018) - Tae-Jin
Hot Young Bloods | Pikkeulneun Chungchoon (2014) - Gwang-Sik
Runway Cop | Cha Hyungsa (2012) - Han Seung-Woo
Filmsorozatai:
Trigger (Netflix / 2025) - Moon-Baek
The Haunted Palace | Gwigoong (SBS / 2025) - Gangcheori
Evillive | Akinjeonki (ENA-Genie TV / 2023) - Seo Do-Young
Call It Love | Sarangyira Malhaeyo (Disney+ / 2023) - Han Dong-Jin
Somebody (Netflix / 2022) - Seong Yun-O
Hello, Me! | Annyeong? Naya! (KBS2 / 2021) - Han Yu-Hyeon
The Secret Life of My Secretary | Chomyune Saranghabmida (SBS / 2019) - Do Min-Ik
Room No. 9 | Nine Room (tvN / 2018) - Ki Yoo-Jin
Lookout | Pasooggoon (MBC / 2017) - Jang Do-Han
Gogh, The Starry Night | Gohoui Byuli Bitnaneun Bame (SBS / 2016) - Kang Tae-Ho
Sweet Stranger and Me | Woorijibe Saneun Namja (KBS2 / 2016) - Go Nan-Gil
D-Day (JTBC / 2015) - Lee Hae-Sung
Pinocchio (SBS / 2014-2015) - Seo Bum-Jo
Plus Nine Boys | Ahobsoo Sonyeon (tvN / 2014) - Kang Jin-Goo (29 years old)
Secret Love (Dramacube / 2014)
Good Doctor (KBS2 / 2013) - Han Jin-Wook
Secret of the Birth | Choolsaengui Bimil (SBS / 2013) - Park Soo-Chang
Can We Get Married? | Uriga Gyeolhonhal Soo Iteulkka (JTBC / 2012-2013) - Ki-Joong
Love Rain | Sarangbi (KBS2 / 2012) - Han Tae-Sung
Bachelor's Vegetable Store | Chonggagne Yachaegage (Channel A / 2011-2012) - Lee Seul-Woo
Drama Special Series: White Christmas | Hwaiteu Keuriseumaseu (KBS2 / 2011) - Jo Young-Jae
Cutie Pie | Bolsurok Aegyomanjeom (MBC / 2010) - Lee Yeong-Kwang
My Fair Lady | Agasshireul Butakhae (KBS2 / 2009) - Jung Woo-Sung
Triple | Teuripeul (MBC / 2009) - Jae-Wook
Worlds Within...... | Keudeuli Saneun Sesang (KBS2 / 2008) – Young-Woong
Jelentősebb díjai:
Best New Actor ("On Your Wedding Day") - 2019 (55th) BaekSang Arts Awards
Popularity Award - 2018 (39th) Blue Dragon Film Awards
New Star Award ("Pinocchio") - 2014 SBS Drama Awards
(Greta)