Szakos Krisztián 1979. október 29-én látta meg a napvilágot Sárváron.
Gyerekkorától kezdve érdekli a zene, autodidakta módon tanult meg gitározni és billentyűs hangszereken játszani. 1999-ben Sárváron megalapítja a Morphina nevű zenekarát, amely a Sziget Fesztivál egyik fellépőjeként debütált. 2000-ben megnyeri Ákos pályázati felhívását, amelyben a Keresem az utam című dalt kellett átremixelni. A dal olyannyira jól sikerül, hogy Utation címmel CD-n is megjelent. 2002-ben Budapestre költözik és Ákossal... Több
Szakos Krisztián 1979. október 29-én látta meg a napvilágot Sárváron.
Gyerekkorától kezdve érdekli a zene, autodidakta módon tanult meg gitározni és billentyűs hangszereken játszani. 1999-ben Sárváron megalapítja a Morphina nevű zenekarát, amely a Sziget Fesztivál egyik fellépőjeként debütált. 2000-ben megnyeri Ákos pályázati felhívását, amelyben a Keresem az utam című dalt kellett átremixelni. A dal olyannyira jól sikerül, hogy Utation címmel CD-n is megjelent. 2002-ben Budapestre költözik és Ákossal lép fel.
Ákos Új törvény című albumán, már mint zeneszerző működik közre. A lemez aranylemez lett. 2005 óta közreműködik dalszerzőként Kozma Orsi énekesnő albumain. Caramel Lélekdonor című számának hangszerelést is ő készítette. Közreműködött a Jelenés és a Vízió című dalok elkészülésében is. A Compact Disco Sound of our hearts című dalának zenei producere volt, amellyel a zenekar 2012-ben megnyerte a Dalt és képviselhette Magyarországot az Eurovíziós Dalversenyen.
2013-ban Kállay Saunders András képviselte hazánkat az Euróvíziós Dalversenyen Running című dalával, amely szintén Szakos Krisztián szerzeménye. A dal az 5. helyezést érte el a nemzetközi versenyen. Írt már dalokat Dolhai Attilának Mészáros Árpád Zsoltnak, Bencsik Tamarának, Éder Krisztiánnak és Hiennek.
(indingo)