2020.02.16 18:42 ArpiHajdu és Réci Olvasottság: 180x
3

Fantáziátlanok viadala

A Blumhouse legújabb filmes üdvöskéje, A vágyak szigete már az elején azzal a kijelentéssel él, hogy a történet fő helyszínét adó egzotikus tájon „bármi és minden lehetséges”. És ahogy a film szereplőinek, úgy a nézőknek is megvannak, pontosabban meglennének a maguk vágyai. Például az, hogy egy ennél jobb alkotást is összehozhattak volna a ’70-80-as évek ismert tévésorozata alapján.

Merthogy jelen film eredetijét egy hét évadot megélt, az amerikai ABC-n futott széria képezi, amelyben Ricardo Montalban játszotta a főszerepet, s műfaji szempontból a kalandfilmek hagyományaihoz igazodott inkább. A sorozat záróévadja óta több mint harminc év telt el, a Sony és a Blumhouse pedig látott is „fantáziát” abban, hogy némi nosztalgiahullámot (is) meglovagolva mozifilmet készítsen e szériából, persze némi változtatással. Nevezetesen: a cím maradt, a zsáner változott, méghozzá horrorra.

Fantáziátlanok viadala

A sztori elején öt, egymást nem ismerő személy egy jutalomutazás révén eljut egy bizonyos szigetre, ahol a vendéglátójuk a szívélyes fogadtatás után vázolja a helyszín lényegét: itt a résztvevők legfőbb, legmerészebb vágyai fognak valóra válni, ha betartanak néhány alapvető szabályt. Nem is kell sok, s hamar kiderül, ki mire vágyik az ötfős brigád tagjai közül. Van, aki szexuális vágyait akarja kielégíteni, más a gyerekkori álmát kívánja megvalósítani, megint más egy múltbéli hibáját akarja kijavítani, s van olyan is, aki egy gyerekkori sérelmén akar revansot venni. Az elején még móka és kacagásnak tűnő kalandok azonban durva fordulatot vesznek, amelyeknek köszönhetően a szereplőknek már a túlélésért kell küzdeniük.

Bár az elmúlt mintegy egy évtizedes horrorreneszánsz kialakulásában megkérdőjelezhetetlen érdemei vannak Jason Blum producernek és cégének, ez nem jelenti azt, hogy minden, a keze alól kikerülő alkotásuk (legyen az mozifilm vagy VOD) minőségi darab, s erre A vágyak szigete is jó példa. A sztori nem nagyon tartalmaz sok eredetiséget, de cserébe kapunk számos gyengére sikerült ijesztgetést és még annál is kevesebb misztikumot (utóbbi inkább a trailerek hangulatához képest szembetűnő). Az igazi problémát viszont a sztori fő mozgatórugója jelenti.

SPOILER! A film egy kritikus pontján kiderül, hogy az egész a bosszúra megy ki, ám e pofonegyszerű narratívához egy igencsak vérszegény motivációt, továbbá illogikus lépéseket sikerült párosítani, ennek köszönhetően pedig az egész egy nehezen elhihető és katyvasz szerű valamivé válik SPOILER! Szintén nem tett jót az sem, hogy amikor minden szereplő számára kezdetét veszi a személyre szabott kalandtúra, akkor az egész történetvezetés darabossá válik, egyes részletek néhol pörgősebbre és érdekesebbre, míg mások lassabbra és unalmasra sikeredtek.

A forgatókönyv emellett a színészekkel sem bánik kesztyűs kézzel. Karakterépítés mint olyan szinte egyáltalán nincs jelen a filmben, s ez onnan vehető legjobban észre, hogy a film végére egyetlen szereplőt sem sikerül megkedvelni. De talán mindennél többet mond az összképről az, hogy a parafaktor sem igazán működik, mi több, bizonyos eszközei már-már feleslegesen erőltetettek (pl. a sziget „rosszakaróinak” zombiként való továbbélése).

Ezek után mondhatni kész csoda, ha akad bárminemű pozitív vonása A vágyak szigetének, de azért említhető néhány. Egyrészt a forgatási helyszínként funkcionáló Fidzsi-szigetek lenyűgöző képi világot biztosít, másrészt a fekete humor adta lehetőségekkel egész jól él a film. És ha összességében nem is lett ijesztő a kész alkotás, azért egy-két izgalmas szekvenciát is láthatunk, csak kár, hogy ezekből kivétel nélkül hiányzik az érdemi feszültség.

Összességében egy abszolút felejthető film kerekedett ki A vágyak szigetéből, amelyért leginkább a történet következetlensége, ezáltal erőltetett mivolta, valamint a faék egyszerűségű karakterei okolhatók. Az pedig ismételten bebizonyosodott, hogy nem minden arany, ami Blumhouse-horror.

fantasy | horror | kaland | misztikus | thriller

A Csendes-óceán egy eldugott szegletében van egy sziget, mely nem mindennapi lehetőséget kínál az odalátagatóknak. Egy különc zseni vezetése alatt álló intézet beosztottjai... több»

3